Az összesen 166 napon keresztül tartó és 1,3 millió katona halálát okozó, 500 ezer elesett szovjet és 800 ezer elhunyt német sírhelyévé váló sztálingrádi csata volt az emberi történelem eddigi legnagyobb fegyveres összecsapása. Jelen posztnak nem célja a harcok részletes bemutatása - melyekről egyébként rengeteg színvonalas és kimerítően részletes írás látott már eddig napvilágot (például ebben a cikkben) - a poszt sokkal inkább a német vereség valódi okainak boncolgatására vállalkozik.
A kép forrása: LINK
A sztálingrádi csata német hadművelete 1942 augusztus 21-én indult, amikor Friedrich Paulus generaloberst (vezérezredes) parancsnoksága alá tartozó 6. hadsereg megkezdte a város megközelítését, a Luftwaffe pedig az előkészítő bombázást a város felett. Augusztus 23-ra a németek már Sztálingrád utcáin haladtak előre, de innentől házról - házra zajló utcai harcokat kellett folytatniuk a Vaszilij Csujkov tábornok vezette 62.szovjet hadsereg katonáival. A csata 1942 augusztusának vége és 1942 novemberének közepe között a németek lassú, de töretlen előrenyomulását hozta. Végül Csujkov egységei egészen a Volga partjára szorultak vissza és csupán néhány stratégiailag fontos területet birtokoltak, mint a Vörös Brigád fegyvergyár, a Vörös Október Acélmű és a Dzserszinszkij Traktorgyár. Sztálingrád északi gyárvárosa, illetve a Mamajev Kurgán magaslat volt a legvéresebb harcok színtere. A szovjetek a Volga túlsó partjára jelentős tüzérséget telepítettek, a németek pedig vasúti ágyút hozattak saját oldalukra (ez volt a rettegett Dora 800 mm-es löveggel). A két félt 1942 októberétől tüzérségi tűzzel lőtte romhalmazzá Sztálingrádot, ahol alig maradt ép ház és a törmelékhalmok 7-8 méteresre magasodtak. A rengeteg törmelékhalom miatt nem érvényesülhettek a német harckocsik, mely fokozatosan szorította hátrányba Paulus egységeit. A harcoknak ezen szakaszát a németek Rattenkriegnek, azaz patkány-háborúnak hívták.
A kép forrása: LINK
1942 november elejére Sztálingrád már csak egyetlen vékonyka köldökzsinóron függött, mely a Volga európai oldalán lévő szovjet hídfőállás és a túlparti Krasznaja Szloboda falu közötti vizi kapcsolatból állt. Ezen történt Sztálingrád táplálása és itt érkezett Csujkov főhadiszállására előbb Jerjomenkó tábornok (Csujkov felettese), majd Nyikita Hruscsov is. Utóbbi kihangsúlyozta a szovjet tisztek számára, hogy a Sztálin nevét viselő település nem csupán fontos ipari-gazdasági-logisztikai központ (az európai és ázsiai területek közötti kapocs), hanem a nagy generalisszimusz hatalmát megtestesítő város is, melynek német kézre kerülése hatalmas presztízs-veszteség volna a Szovjetunió számára. A megbeszélés egy komplex szovjet ellentámadás tervét és fellebbentette, melynek részletei akkor már Zsukov tábornok asztalán voltak és amelynek kezdetéig kellett csak kitartania a 62.hadseregnek.
A németek utolsó nagy támadása, mely a Volga elérését célozta 1942 november 11-én indult meg, de nem aratott sikert, a kimerült németek csupán 100 méterre tudták megközelíteni a folyót. A támadás után Paulus szinte könyörgött a német hadvezetés és Hitler felé, az ideiglenes visszavonulás engedélyezéséért. Készletei kifogytak, emberei kimerültek, a tél egyre kegyetlenebb hidegeket hozott és félő volt az is, hogy a 6.német hadsereget bekeríti az ellenség. Hitler azonban hallani sem akart visszavonulásról. Nagyot hibázott.
A térkép forrása: LINK
A szovjet Uránusz-terv, mely egy hatalmas és jól átgondolt ellentámadásról szólt 1942 november 19-én indult meg. A hadművelet különlegességét az adta, hogy nem Sztálingrád városára fókuszált, hanem arra, hogy messze a város felett és alatt áttörje a gyenge felszereltségű (és gyenge harci morállal bíró) román-német vonalakat és egyetlen hatalmas bekerítésben katlant alakítson ki a városban és környékén rekedt 300 ezer német körbezárásával. A város felett 3 szovjet hadsereg attól délre pedig két másik hadsereg lendült támadásba, melyek 1942 november 21-én találkozva sikeresen körbezárták Sztálingrád környékét. Kialakult egy 40 km hosszú és 20km széles katlan, ahová egyetlen alkalommal sem sikerült felmentést küldenie a németeknek. Pedig próbálkoztak ilyesmivel, egyrészt Göring légihídjának, majd Erich von Manstein felmentési kísérletének elrendelésével. Ám a szovjetek csak még távolabb szorították a német csapatokat.
A németek helyzete 1943 januárjára teljesen reménytelenné vált: a katlanban rekedt csapatok mindenből kifogytak. Hitler utolsó, kétségbeesett döntésével tábornaggyá léptette elő Paulust (1943 január 30-án), mivel még egyetlen német tábornagy sem adta meg magát és abban bízott, hogy Paulus új rendfokozatában megtalálja majd a harcok méltó befejezésének módját. Ám a frissen kinevezett tábornagy 1943 február 2-án mégis megadta magát. A sztálingrádi csata hivatalosan véget ért, 800 ezer elesett (vagy eltűnt) és több százezer megsebesült német katona elvesztésével.
Friedrich Paulus vezérezredes (1890-1957) Kép forrása: LINK
A vereség első számú oka azon elhibázott német stratégia volt, mely a Sztálingrádtól északra és délre húzódó frontvonalakhoz alacsony harcértékű és gyengén felszerelt román csapatokat rendelt. Ezeket könnyedén törtek át a szovjetek, így alakulhatott ki a katlan. Második hiba a 6.hadsereg kivonási tilalmából állt. Paulus csapatait már november elején ideiglenesen hátrébb kellett volna vonni, ahogyan azt maga Paulus és felettese Franz Halder is javasolták Hitlernek. Ám a Führer ezt nem engedélyezte, mint ahogyan később a felmentési kísérletek alkalmával sem járult hozzá ahhoz, hogy Manstein áttörési próbálkozásával egyidejűleg Paulus is megkísérelhessen egy kitörést. Ez volt a harmadik hiba. Végül negyedik hibaként kell kiemelni azt a makacs türelmetlenséget, ahogyan a németek Sztálingrádba bevonultak: elmaradt a szárnyak felzárkóztatása, a megfelelő segítő erők város alá vonása és a szükséges tüzérségi előkészítés. Hitler láthatóan mielőbb akarta a várost, aminek bevétele valóságos mániájává vált. Közel 1 millió katonát áldozott ezért a célért, a teljes német hadsereg 15%-át.
