Friedrich Nietzsche (1844-1900) német egyetemi tanár, filozófus, költő és zeneszerző, a legtöbbször félreértett, legtöbbször félremagyarázott és leginkább vitatott filozófus aki ugyanakkor a XX. század egyik legnagyobb és legjelentősebb gondolkodója volt. Sok a téves vélekedés vele kapcsolatban: nem volt a nácizmus "előfutára" nem volt vallás-ellenes és nem volt nihilista sem, viszont mélyen elitélte a képmutatást és azt vallotta hogy az önálló, kritikai gondolkodás az egyik legfőbb jogunk, mégpedig a dolgok megkérdőjelezésével.
Friedrich Nietzsche még az egyetemi tanulmányaim alatt lett az egyik kedvenc filozófusom, amikor a ifjú történész hallgatóként a szegedi bölcsészettudományi karon először ismerkedtem meg gondolataival és azzal a ténnyel, hogy mennyien értik őt félre a mai napig. Legfőbb művei szerintem: A tragédia születése (1872), Korszerűtlen elmélkedések (1873-1876), A vidám tudomány (1881-1887), Im-ígyen szóla Zarathustra (1883-1891), Az Antikrisztus (1888), A hatalom akarása (1884-1888), A bálványok alkonyata (1889), Ecce homo (1888). /Harmat Árpád/
Nietzsche élete
Nietzsche apja evangélikus lelkész volt és anyja felmenői is mind lelkészek voltak, mi több őt magát is lelkésznek szánták. Nietzsche öt éves volt, amikor meghalt az apja, akitől gyenge látását és idegrendszerét örökölte. Ezután négy nő – anyja, két évvel fiatalabb húga, és két nagynénje – vette körül, és egy nagyon erősen, valószínűleg fojtogatóan vallásos légkör, amelyből már fiatalon a görög kultúra és a zene iránti rajongása révén kereste a kiutat.
1858-ban, 14 évesen elnyert egy ösztöndíjat Pfortába, a jó nevű bentlakásos iskolába, ahol kiváló klasszikus képzést kapott és megismerkedett Wagner zenéjével. Bonni, majd Lipcsei egyetemi tanulmányok után 25 évesen kinevezték a baseli egyetem klasszika-filológia professzorává, és személyesen is megismerkedett a rajongott Wagnerrel, akinek Luzern melletti házában három éven át rendszeresen vendégeskedett.
Úgy tűnt, fényes karrier áll előtte, ám ekkor megjelent első könyve, A tragédia születése, amelyről a klasszika-filológia későbbi pápája, Wilamowitz-Moellendorff olyan megsemmisítő kritikát írt, hogy Nietzsche elveszítette szakmai hitelét, és lassan a tanítványok is eltünedeztek az előadásairól. Nietzsche végül maga kérte elbocsátását az egyetemről, és tizenöt éven át német, olasz, francia városok között vándorolt, miközben egészségi állapota folyton romlott, hol szemgyulladás, hol több napig tartó migrén kínozta.
Bár voltak fontos barátságai, alapvetően a magányt kereste, mert attól tartott, hogy az emberi kapcsolatok elvonnák a figyelmét a munkájától. Egyetlen fontos szerelemről tudunk az életében. Lou Andreas-Salomével barátja, Paul Ree ismertette meg. Ree és Nietzsche is megkérték a szabad szellemű lány kezét, aki azonban mindkettejüket elutasította.
Lou von Salomé. Foto: lacentral.com
Miután nem csak Schopenhauertől, de az egész metafizikai hagyománytól eltávolodott, az értékek átértékelését tűzte ki célul maga elé. Túl akart jutni jón és rosszon, le akarta leplezni a morált, amelyet életellenességgel vádolt, és meg akarta haladni a nihilizmust, amely szükségszerű következménye a középszerűségnek. Nem igaz, állítja Nietzsche, hogy a morális értékek adnak értelmet az ember életének. A morál éppen arra való, hogy elleplezze a tragikus tényt, hogy valójában nem is élünk.
Nietzsche zseniálisan éles szemű pszichológus volt, sok tekintetben Freud előfutára. Tisztában volt vele, hogy az ember életét sokkal inkább a tudattalan impulzusok vezérlik, mintsem a tudatos döntések és belátások.
Nem félt megkérdőjelezni azokat az eszméket és ideálokat, amelyekhez az emberiség évszázadok óta igyekszik igazodni.
Így lett belőle antimoralista, antidemokratikus, antiintellektuális és kereszténységellenes gondolkodó, ami sokak számára annyira ijesztően és felháborítóan hangzik, hogy meg sem próbálják megérteni, mit is akart a német gondolkodó mondani. Hogy egy kis kóstolót kapjunk a nietzschei világlátásból, vegyük sorra néhány közismert, gyakran félreértelmezett tételét:
Nietzsche szerint az ember abban az állapotában, ahogy mi ismerjük, még nincs kész. Átmeneti lény, egy lehetőség, amely nem biztos, hogy meg fog valósulni. Az „über” tehát nem hierarchikusan értendő, nem azt jelenti, hogy a többi ember fölött áll, hanem hogy önmagát meghaladja, önmagán felülkerekedik. Az übermensch az emberi létezés más minősége. Olyan ember, aki nem fél az élettől, hanem meri azt intenzíven megélni. Aki nem degradálja a földi létet, és nem helyez minden értéket egy másik, elképzelt világba. Az embert meghaladó ember amor fati, a sors szerelmese, mert mindenre igent tud mondani, amit az élet kínál.
Istenről
A vidám tudományban egy őrült kiabálja a kezdetben nevető, majd elnémuló járókelőknek, hogy „Isten halott! Halott is marad! És mi öltük meg őt!”. A Zarathustrában pedig ez hangzik el: „Így szólott hozzám egykor az ördög: ’Megvan a maga pokla Istennek is – az emberszeretete’. Nemrégiben pedig azt mondta nékem: ’Isten halott; belehalt részvétébe az ember iránt.’” Nietzsche kéziratai között olyan variáció is létezik, amely szerint Isten saját magát ölte meg, mert nem bírta elviselni az emberi ocsmányságot. Akár így, akár úgy, Isten halála Nietzsche számára egy új korszak kezdetét jelenti,
új lehetőséget az ember számára, hogy ne a feje fölött uralkodó hatalomtól való rettegés irányítsa az életét, hanem az élet szeretete és akarása.
A nihilizmusról
Nietzsche szerint az európai kultúra kétszeresen is nihilista. Egyrészt a keresztény morál az életellenességen alapul, egyetlen célja az emberi természet, az ösztönök elfojtása, amiért cserébe gigantikus bűntudatot növeszt az emberekben, ugyanakkor a hagyományos értékrend elvesztése, a zsidó-keresztény Isten halála is nihilizmushoz vezet.
Az Isten és túlvilág nélkül maradt ember nem képes élni a felkínált szabadsággal, nem tud a maga számára értékeket teremteni. „…az ember inkább a semmit akarja, minthogy ne akarjon semmit” – mondja Nietzsche. A nihilizmust csak akkor tudjuk felszámolni, ha végre nem kívülről várjuk az irányítást, hanem képesek leszünk belső iránytűnk szerint cselekedni.
A morálról
Nietzsche rabszolgamorálnak nevezi jó és rossz hagyományos megkülönböztetését. Azt mondja, a tömegnek, a nyájnak van szüksége erre, amely nem képes önállóan döntést hozni, és döntéseiért felelősséget vállalni, és ezért szívesebben rendeli alá magát felülről meghatározott törvényeknek, előírásoknak.
A középszer szabályok és ítélkezés után kiált, a szabad szellemű ember azonban minden pillanatban maga dönt jóról és rosszról, mert bízik a saját ítélőképességében, és meri vállalni a felelősséget a cselekedeteiért.
A rabszolgamorál követőit a félelem mozgatja. Minden törekvésük arra irányul, hogy elkerüljék a földi vagy túlvilági büntetést. A magasabb rendű morál követői nem félnek. Számukra az élet próbatételek sorozata, amelyekbe bátran belevetik magukat, hiszen csak így tudhatják meg, kik ők, és mennyit érnek.
Nietzsche betegen (1899). Forrás: bigthink.com
Nietzsche leghíresebb mondatai és gondolatai
Forrás: filantropikum.com /Bellini/
- „Ami nem öl meg, az megerősít”
Sokak által ismert mondat mely mára már olyan széles körben elterjedt, hogy az eredete és eredeti jelentése homályba veszett. Pedig bizony Nietzsche mondta először. Nietzsche szerint a szenvedés elkerülhetetlen része az életünknek, de nem sorscsapás, hanem lehetőség a fejlődésre, ezért értelmet kell találnunk benne. De ez még nem azt jelenti, hogy ezzel a mondással kellene igazolnunk az indokolatlan szenvedést, és szó nélkül tűrnünk kellene azt.
- „Még a legszebb táj sem számíthat többé biztosan a szeretetünkre, miután három hónapig éltünk benne, és valamelyik távoli tengerpart vonzza a mohóságunkat: a birtokolt dolgok általában csökkennek a birtoklással.”
Ez lényegében azt jelenti, hogy a megszokás unalmat szül, illetve, „a szomszéd füve mindig zöldebb”. Vagyis a vágy gyakran erősebb hatással van ránk, mint az, ha ténylegesen megkapunk valamit.
Nietzsche soha nem nősült meg, de háromszor is megkérte ugyanannak a nőnek, Lou Andreas-Saloménak a kezét. Bár a nő minden alkalommal visszautasította, nem volt hajlandó lemondani róla, és azt mondta, viszonzatlan szerelme életének egyik legfontosabb része volt. Úgy érezte, hogy a vágyakozás hihetetlenül motiváló tényező, ami befolyásolja a viselkedésünket, míg a céljaink elérésével elveszítjük a motivációnkat.
- „Aki nem tudja a napja kétharmadát önmagára szánni, az rabszolga, bárki legyen is az: államférfi, üzletember, hivatalnok vagy tudós.”
Nietzschének megvolt a maga véleménye az úr-szolga viszonyról, különösen úgy, hogy a társadalomban, amiben élt, hatalmas szakadék tátongott az arisztokrácia és a köznép között. Ezzel a kijelentéssel lényegében elítéli a másoknak való robotolást, ami szerinte megakadályozza az embert abban, hogy szabad legyen. Ebben pedig még ma is nagy igazság rejlik.
- „Más fog parancsolni annak, ki önmagának engedelmeskedni képtelen.”
Ez lényegében azt jelenti, hogy erősnek kell lennünk, ha nem akarjuk, hogy mások kihasználjanak. Szerinte természetes, hogy az erős emberek kihasználják a gyengébbeket. Az egyetlen védekezés a kizsákmányolás ellen, ha elég intelligensek vagyunk, és elég önfegyelmünk van ahhoz, hogy ellenálljunk a befolyásolásnak, és a saját magunk urai legyünk.
- „Az emberek általában felháborodnak, ha valaki túlzottan egyéni életszabályok szerint él; úgy érzik, ez a rendkívüliség megalázó rájuk, átlagemberekre nézve.”
Ha más utat választasz, mint a legtöbb ember, számíthatsz rá, hogy elítélnek érte. Ha sikerül eltávolodnod mások befolyásától, és a saját szabályaid szerint élsz, biztosan többen ferde szemmel néznek rád. Látva, hogy mire voltál képes, mások csak még mélyebben átérzik saját tehetetlenségüket, és ez bosszantja őket és irigységet szül bennük.
- „Az első vélemény, amely eszünkbe jut, mikor hirtelen megkérdeznek valamiről, rendszerint nem a saját véleményünk, hanem a szokásos vélemény, kasztunkhoz, állásunkhoz, eredetünkhöz tartozó; az önálló vélemények ritkán úszkálnak a felületen.”
Nietzsche úgy látta, hogy az egyik módja annak, ahogy rabszolgasorba taszítjuk magunkat, az, hogy vakon ragaszkodunk mások eszméihez és véleményéhez.
Nagyon sok ember egyszerűen csak elismétli, amit a hírekben hall, vagy amiről mások beszélnek, ahelyett, hogy időt szánna arra, hogy mélyen elgondolkodjon a témáról, és saját véleményt formáljon arról.
Ugyanakkor nagy nyomás nehezedik ránk, hogy együtt ússzunk az árral, és ne mondjunk ellent a többségnek, még akkor sem, ha a véleményük ellentétes a miénkkel.
- „Aki megalázza magát, azt akarja, hogy felmagasztalják.”
Ezzel a sorral Nietzsche az európai keresztény kultúrát támadta, az egyház ugyanis alázatosságra tanított, ő azonban ezt puszta színlelésnek látta. Az eredeti bibliai idézet, amire Nietzsche ezzel reagált, így hangzik: „Aki magát felmagasztalja, megalázzák, aki pedig megalázza magát, azt felmagasztalják.”
- „Egy erős és jól felépített ember úgy emészti meg tapasztalatait (beleértve a jó cselekedeteket és a vétkeket is), mint ahogy a húsokat emészti meg, még akkor is, ha kemény falatokat kell lenyelnie.”
Ez annak felismerése, hogy meg kell értened és el kell fogadnod mindazokat a tapasztalatokat, amelyek azzá tesznek, aki vagy, ahhoz, hogy teljes ember legyél.
Ahelyett, hogy elfelejtenéd vagy magad mögött hagynád a tévedéseidet, tanulnod kell belőlük, és meg kell értened, hogy ugyanúgy segítettek formálni téged, mint a sikereid.
- „Több bölcsesség rejlik a testedben, mint a legmélyebb filozófiádban.”
Nietzsche az emberi testet a természet csodájának tekintette. Felismerte, mennyire bonyolult és összetett lények vagyunk, ugyanakkor azt vallotta, hogy a gondolkodásunk messze elmarad emellett, és még a legokosabb ember sem érhet fel a természet zsenialitásához.
- „Az élet százszor rövidebb annál, hogy unatkozhassunk.”
Egy olyan filozófustól, akit a nihilizmus és az egzisztenciális válság fogalmaival hoznak összefüggésbe, ez az idézet meglepően derűs. De a világ tele van végtelen sok csodával, amit felfedezhetünk, és Nietzsche mély érdeklődéssel fordult e felé a világ felé.
