A történelemben a legelső harckocsik az első világháborúban bukkantak fel, konkrétan egy 1916-os csatában a a franciaországi Somme folyó mentén. Ezeket a brit hadsereg vetette be a németek ellen 1916 szeptember 16-án Martinpuich és Combles városkák között. Összesen 31 db Mark I tank indult támadásra a jelzett napon és bár sorra elakadtak, meghibásodtak és különösebb fordulatot sem értek el a harcokban, mégis felkeltették a figyelmet egy új fegyvernem iránt. Megkezdődött előbb a francia majd a német harckocsi-program. A második világháborúban, különösen 1941-től, amikor a náci Németország megtámadta a Szovjetuniót, a harckocsik főszerepet kaptak a harcokban. Megszülettek a legendás német nagymacskák: Párduc, Tigris, amire válaszul a szovjet tankprogram is magasabb sebességre kapcsolt (T-34/85, IS-2). A hidegháború időszakára (1945-1990) a többi ország is komoly fejlesztésekbe kezdett.

Napjainkra a harckocsi-fegyvernem válságos időszakába jutott: ugyan folynak fejlesztések és a világ nagyhatalmai jelenleg is komoly összegeket fordítanak a harckocsi állományaik gyarapítására, maga a fegyvernem sokkal hátrébb szorult a katonai prioritások rangsorában. Napjainkra a rakéta-rendszerek, drónok, vadászgépek előkelőbb helyeken szerepelnek. Ugyanakkor a hagyományos háborúk megszálló feladatait még ma is csak harckocsikkal lehet hatékonyan megoldani. Nézzük melyek tehát napjaink legjobb harckocsi-típusai?

1. Merkava V. (Izrael)

Foto: defensmagazine.com

A magyobb harckocsik közé tartozik személyes kedvencem, a Merkava V. mely véleményem szerint jelenleg 2025-ben a legjobb main battle tank. A tömege: 70 tonna mégis képes a 64 km/h sebességre. Érdekessége, hogy a motor elöl helyezkedik el, védve a mögötte lévő küzdőteret, ahol a 4 fős kezelő-személyezeten kívül további hat katona szállítása oldható meg.

2. K2 Black Panther (Dél-Korea)

Foto: defencehub.live

A Dél-koreai hadiipar büszkesége 2014-ben állt hadrendbe. Valamivel kisebb és fürgébb a Merkaváknál: 55 tonna, 70 km/h. Ugyanakkor a lista legmagasabb árfekvésű darabja. 

3. M1A2 Abrams (USA)

Foto: collectionswa.net.au

Az Egyesült Államok hadseregének legjobb harckocsija az M1A2 Abrams. A maga 67 tonnájával a legnagyobb páncélosok közé tartozik, akárcsak a Merkava. Ugyanakkor sok kritika érte a típust az ukrajnai háborúban, miszerint hatalmas a szervíz-igénye, így nagyon drága az üzembentartása.

4. Leopard 2A8 (Németország)

Foto: czdefence.com

Európa egyik legjobb harckocsija a német Rheinmetall által gyártott Leopard 2A8. A korábbi 2A7 -ből a magyar kormány 2018 december 19-én 44 db-ot vásárolt hazánk hadserege számára. (Sajnálatos módon még mindig nem kaptuk meg mindet.) Egy modern tűzrendszerű 62 tonnás és fürge, 68 km/h-ra is képes harckocsiról van szó. 

5. T-90M (Oroszország)

Foto: 19fortyfive.com

A T-90M a legjobb harckocsi típus amit jelenleg az oroszok képesek előállítani (az Armata még mindig a fejlesztési betegségeivel küszködik). A T-90M a "kicsi a bors de erős" tipukus esete: a legkönnyebb és legkisebb az élvonalbeli páncélosok között a maga 46 tonnájával, ám tűzereje és tűzgyorsasága a legjobbak közé sorolja. Majd egy méterrel alacsonyabb nagy riválisánál az Abramsnél de ez egyúttal kisebb célpontá is teszi. A T-90M még 2017-ben jelent meg, továbbfejlesztett toronnyal és egy AZ-185M2 automatikus betöltővel. [Bővebben]

6. Leclerc XLR (Franciaország)

Foto: militaryleak.com

A franciák büszkesége a nevét egy második világháborús francai tábornokról kapta (Philippe de Hautecloque), akinek mozgalmi álneve volt a Leclerc. A Leclerc XLR 1992-ben állt hadrendbe. Különlegessége az automata töltőberendezés így a harckocsi percenként 12 lövésre képes. A könnyű és gyors tanok közé tartozik: alig 56 tonna és képes a 72 km/h sebességre. 

7. Challenger 3. (Egyesült Királyság)

Foto: chip.pl

A 2025-ös évben összesen 147 db Challenger 3 lett megrendelve a Rhenmetallltól a brit hadsereg számára 1,17 milliárd dollárért. Érdekessége az automatikus töltőrendszer új, NATO nyíllövedékekkel. Az 5 kilométeres lőtáv impozáns hatékonyságot ad a harckocsinak.

8. Type 10 (Japán)

Foto: en.wikipedia.org

A japán hadsereg számára 2008-ban lett kifejlesztve a Type 10, melyből 2016-ig 103 db készült. Irányítása és célfelderítő rendszere egyedülállóan fejlett. A kisebb harckocsik közé tartozik (40-48 tonna) és ennek megfelelően gyor is: 70 km/h-ra képes.

9. Type 99 (Kína)

Foto: nationalineterest.org

10. T-80BVM

Foto: shephardmedia.com

A táblázat forrása: nationalinterest.org

Városom és szűkebb hazám, Hódmezővásárhely történelmének egyik legfontosabb eseménye az 1282 -es hód-tavi csata volt, mely az Árpád-kori Magyar Királyság életében is jelentős eseménynek számított. Közel hét és fél évszázada IV. László királyunk ugyanis ebben az összecsapásban verte le a kunok felkelését, és kényszerítette békés letelepedésre őket. Az időszak megőrződött számtalan magyar tájegység és város nevében is (pl. Nagykunság, Kiskunfélegyháza … stb)

A Hód-tavi csatáról 2012 óta minden évben megemlékeznek Hódmezővásárhelyen, színes rendezvények formájában. (Idén 2025 július 26-án a Kossuth téren.) Van is miről emlékezni, hiszen Hód-tavi csata időszaka a középkori Magyar Királyság egyik legszínesebb fejezetét alkotja.

A csata történéseinek emléket állító 2013-as második nagy rendezvényen magam is aktívan vettem részt, szakmai előadást tartva a helyszínen (kivetített képi anyaggal, prezentációval). Az akkori emléknap a csata egyik feltételezett helyszíne közelében került megtartásra (a 47-es út mentén az Állattenyésztési Napok kijelölt területén). Akkoriban hagyományőrző csoportok még elő is adták a csata egy-egy harcát, korhű ruhákban. Hála Sipos Róbert szervezésének és munkájának, az egész rendezvény-sorozat nagy sikerrel zárult.

A történelmi előzmények

A XIII. században az Árpád-házi királyok hatalma már jelentősen meggyengült, ami egyúttal az ország gyengeségét is jelentette. Az uralkodói hatalom alapját jelentő királyi földek aránya például a Szent Istváni időkre jellemző 80% -ról alig 20-25% -ra csökkent. A folyamat katasztrofális hatással volt a középkori magyar állam katonai ütőképességére is, így országunk egyre kiszolgáltatottabbá vált a külső támadásokkal szemben. A királyi birtokok folyamatos fogyásának hátterében egyébként az Árpád-korra jellemző trónharcok álltak, melyek során a hivatalosan regnáló uralkodók folyamatos földadományozásokkal próbálták oldalukra állítani az ellenkirályok által befolyásolt nemeseket. II. András (1205-1235) például már annyira a bárók befolyása alá került, hogy a nemesek mozgalma gond nélkül tudta rákényszeríteni az Aranybulla kiadására, mely nem kis mértékben korlátozta az uralkodói hatalmat és erősítette a nemesség kiváltságait. Fia, IV. Béla ugyan megpróbálkozott a bárok visszaszorításával, de csúfos kudarcot vallott. Ráadásul az ország határainál a magyarokra nézve halálos fenyegetésként megjelentek a tatárok is. IV. Bélának csak a nemesek összefogásával volt esélye szembeszállni a tatár hadakkal, így végül kiegyezett velük.

Kik voltak a kunok?

A tatárok előtt azonban egy másik sztyeppei népesség is felbukkant keleti határainknál, ők voltak a kunok. Ez az etnikum a 7-8. század környékén Ázsia távol keleti vidékein – a mai Kína területén – formálódott önálló néppé.

Elnevezésük az ótörök fakó (kuman) szóból ered, ami valószínűleg a kínaiaknál világosabb bőr-, és hajszínükre utal. Később, 1000 körül a kitajok támadása miatt elindultak Európa felé, és két másik néppel (kipcsakok és újgurok) egyesülve egy majdnem két évszázadon keresztül fennálló törzsszövetséget hoztak létre. Ez a kun birodalom Kínától egészen a Fekete-tengerig terjedt és 1040 – 1220 közt virágzott. A békés éveknek azonban 1220 körül vége szakadt, mert Ázsia belsejében egy Temündzsin nevű mongol hadvezér egyesítette népét és a Dzsingisz kán nevet felvéve megkezdte egész Ázsia meghódítását. Kína és Horezm legyőzése után a mongolok és legfőbb törzsük a tatárok, a kun törzsszövetség és az orosz fejedelmek ellen indultak. A kunok szövetségre léptek az oroszokkal, amit az is segített, hogy a kunok fejedelme (Kötöny) a halicsi orosz fejedelemhez adta leányát. Ám a kun-orosz összefogás nagy vereséget szenvedett a tatároktól 1223 –ban a Kalka folyónál megvívott csatában.

Az ütközet után a kunok nyugat felé menekültek a tatárok elől, és így jutottak a Magyar Királyság határára, ahol bebocsátást kértek. II. András 1227 –ben tárgyalásokba bocsátkozott a kunokkal és egy megállapodást kötött velük: a kunok letelepedhetnek a Magyar Királyság keleti határai mentén – a magyar állam védelmét élvezve – de cserébe meg kell keresztelkedniük. Ezzel létrejött Cumania azaz Kun ország és a Milkói püspökség, mely megkezdte a kunok megtérítését. Az alku megszületése után 12 évvel azonban változott a helyzet: a tatárok a Magyar Királyság megtámadására készültek. 1239 –ben IV. Béla és a Kötöny fejedelem új alkura kényszerültek: ebben arról állapodtak meg, hogy a kunok a Magyar Királyság területén telepednek le, de ennek fejében összefognak a magyarokkal és közösen védik meg Magyarországot a támadó mongol seregekkel szemben.

Kun harcosok

A IV. Béla és Kötöny közti alku egybeesett a magyar király és nemessége közti viszállyal, így a magyar bárók azt hitték, IV. Béla a kunok révén kívánja visszaszorítani hatalmukat. (A kunok csak a királynak esküdtek hűséget, így felhasználhatóak voltak akár a magyar nemességgel szemben is.) Miután a tatárok betörtek az országba és előbb Vereckénél Tomaj Dénes, majd Pest alatt Csák Ugrin kalocsai érsek hadát is megverték, a magyar nemesség a kunok ellen lázította a pesti és budai polgárságot, akik meg is ölték a tatároknak való kémkedéssel gyanúsított Kötöny vezért. A kunok erre válaszul nagy pusztítás közepette kivonultak az országból. A sorsdöntő muhi csatában (1241 április 11) nagy vereséget szenvedett a magyar sereg, így IV. Béla elmenekülése után a tatárok megkezdték az ország feldúlását. A majdnem 2 milliós magyarság egynegyede pusztult el a tatárjárásban. Végül a mongol seregek 1242 márciusában maguktól távoztak Magyarországról. (Egyes vélekedések szerint a tatárok hirtelen hazatérésében Ögödej nagykán halála játszott szerepet, mivel Batu kán aspirált az uralkodói címre (Ögödej testvérének volt a fia) és jelen akart lenni a kánválasztáson, ahol a meghalt nagykán fia volt vetélytársa.)

A tatárok kivonulása után IV. Béla hazatért és megkezdte az újjáépítést, melynek során visszahívta a kunokat, hogy egyrészt az Alföldön letelepítve őket pótolja a tatárjárással elvesztett népességet, másrészt újra ellensúlyozni tudja a magyar bárók hatalmát. A magyarok és kunok közti feszültség azonban újra előtérbe került, ugyanis a kunok ígéretük ellenére nem voltak hajlandóak megkeresztelkedni és lemondani a nomadizálás (vándorlás) szokásáról. IV. Béla mindent megtett a békességért még arra is hajlandó volt, hogy fiát István összeházasítsa a kun fejedelem Szejhán lányával Erzsébettel. (Ebből a frigyből születik majd később IV. László.) Közben az ország anarchiába süllyedt, IV. Béla és fia (a későbbi V. István) közt viszály és polgárháború támadt, ami alatt a bárók egy része valódi kiskirályokká válva óriási tartományokat szerzett és megerősödött. IV. Béla halála után, fia V. István már szinte csak bábkirály lett, a valódi hatalom a kiskirályok kezébe vándorolt.

Ilyen előzmények után került a trónra IV. László, akit a legerősebb bárói szövetség a Kőszegi-Gutkeled-Babonics liga befolyása és irányítása mellett koronáztak meg. Ám az ifjú uralkodó hamarosan szembefordult amagyar kiskirályokkal, és valóságos háborút vívott az ország főnemeseivel. A bárók azonban a pápához fordultak, és bosszúból bepanaszolták királyukat, amiért eltűri a kunok pogány életmódját. III. Miklós pápa ki akarta vizsgálni az ügyet, így Magyarországra küldte Fülöp fermói püspököt, aki helyt adott a magyar nemesek panaszának. Végül az egyház rákényszerítette IV. Lászlót, hogy törvényben kötelezze a kunokat a megtérésre és a keresztény életmód elfogadására.

Az 1279 –es kun törvényeket azonban a kunok elutasították, és amikor azok betartására a magyarok katonailag akarták őket kényszeríteni fellázadtak. A kun felkelés nagyméretűvé vált, és kezdetektől élvezte a Kárpátokban, vagyis a határokon élő kunok támogatását. A harcok során a király a pápai követet fogatta el, és adta át a kunoknak (mert a követ előzetesen kiközösítette) míg az egyház-hű bárók magát a királyt ejtették fogságba.

A Hód-tavi csata

IV. Lászlót azzal a feltétellel engedték szabadon saját bárói, hogy a magyar seregek élére állva leveri édesanyja népének, a kunoknak lázadását és rákényszeríti őket a keresztény életmódra (érvényt szerezve a kun törvényeknek). A király tehát nem tehetett mást, mint hogy beleegyezett a feltételekbe. IV. László a királyi hadakat Váradnál vonta össze, és a magyar csapatok innen indultak meg délre a kun seregek felé. Közben a magyarországi kunok összefogtak a Kárpátokban letelepedett és Oldamír fejedelem vezette kunokkal és Hód-vásárhely térségében egyesültek velük. A magyar és kun seregek végül 1282 nyarán, valamikor augusztus közepe és szeptember eleje közt találkoztak Hód-vásárhely határában. A csata pontos dátuma nem ismert, csak közvetett utalások alapján lehet augusztusi időponttal kalkulálni. (Legtöbbször az augusztus 18 –i időpontot valószínűsítik.) A magyarokat a Borsa nembeli Lóránt nevű magyar előkelő vezette, és a korbeli források alapján tudjuk, hogy a seregben jelentős számban voltak székely és besenyő segédhadak is. A magyar haderő fő erőssége a lovasság volt, míg a kunok seregének leginkább ütőképes részét az íjászok alkották. Maga a csata három napig tartott és összesen négy ütközetből állt: a kunok és magyarok először Hód-mezején csaptak össze, majd a város déli határában a Nagy szigetnek nevezett területen, ezt követte a Hódtó északi partján megvívott ütközet, és végül a mindent eldöntő összecsapás a mártélyi síkon.

Az első két ütközet még kiegyenlített eredményt hozott, hiszen a kun nyílzápor mindent elsöprő ereje ellen semmit nem tehettek a magyarok. (A Nagy sziget elnevezésű területen Farkas Sándor régész a századfordulón nagy mennyiségű nyílhegyet talált, ami arra utal, hogy a második ütközetben teljesedett ki igazán a kun íjászok tudása.) Ám a harmadik napon fordulat történt: az időjárás esősre fordult, és a magas páratartalom miatt a kunok nem tudták hatékonyan bevetni íjászaikat. Ennek eredményeként a Hódtó északi partján megvívott ütközetet már elvesztették, de a visszavonulás során rendezni tudták csapataikat. A döntő összecsapásra a mártélyi síkon került sor. Az esős idő megmaradt azonban, sőt zápor kerekedett így a kun íjászok továbbra sem tudtak hatékonyak lenni. Ellenben a székely-besenyő lovasroham és Borsa Lóránt lándzsás-kardos támadása eldöntötte a csatát. IV. László serege legyőzte a kunokat és egészen a Kárpátokig üldözte csapataikat.

A kun-magyar viszony és IV. László sorsa

IV. László a csata után látszólag elfogadta a bárók befolyását, és hagyta, hogy helyette Kőszegi Iván nádor vezesse az országot. Ennek fejében a nemesek is eltűrték, hogy visszahívja és megbékítse a kunokat. Ettől kezdve a király a kunokkal élte mindennapjait, ami viszont egyre inkább zavarni kezdte a magyar nemeseket. Közben 1285 –ben a tatárok is visszatértek és rövid időre feldúlták az ország keleti területeit (második tatárjárás). Végül IV. Lászlót maguk a kunok ölték meg, ismeretlen okból. A kunok letelepedtek, keresztényekké váltak és az elkövetkező évszázadban fokozatosan beolvadtak a magyarságba.

Harmat Árpád  

Felhasznált irodalom:

• Kristó Gyula: Magyarország története 895-1301. Osiris Kiadó, Budapest, 2003.
• Szerelmei Sámuel: Hód-Mező-Vásárhely története. Hódmezővásárhely, 1900
• Nagy István (főszerk.): Hódmezővásárhely története I. A legrégebbi időktől a polgári forradalomig. Hódmezővásárhely, 1984.

Robert Francis Prevost

Amerikai katolikus pap, Chicago városának püspöke, aki idén szeptemberben lesz 70 esztendős. A bíborosi konklávé 2025 május 8-án választotta meg a Római katolikus anyaszentegyház fejévé. Teológiai és jogi végzettséggel is rendelkezik, amellett hosszú éveket dolgozott misszionáriusként Dél-Amerikában. Egyházi szakértők szerint ő is reformer egyházi vezető Ferenc pápához hasonlóan.

Robert Francis Prevost az első pápa, aki Amerika földjén született. Szülei olasz és francia felmenőkkel rendelkeznek. Egyházi emelkedése a Szent Ágoston rendben kezdődött. Hosszú tanulmányokat is folytatott: van természettudományos (matematikai), teológiai és jogi diplomája is és 5 nyelven beszél folyákonyan a latin mellett (így angolul, spanyolul, olaszul, franciául és portugálul). Nyolc éven keresztül, 2015 és 2023 között dolgozott misszionáriusként és püspökként Peruban.

A Leó nevet XIII. Leó miatt választotta, aki 1878 és 1903 között, 25 éven keresztül vezette az egyházat és a "munkások pápájának" in nevezték, annyira sokat támogatta a szegényebb, munkásrétegeket.

Szent Péter óta ő a 267. pápa. Viharos időkben kezdi meg pontifikátusát, hiszen mind a katolikus egyházat, mind pedig az egész világot konfliktusok tucatjai osztják meg.

Az USA eddigi történetében az egyetlen eset, amikor egy hivatalban lévő elnöknek le kellett mondania hatalmáról 1974-ben fordult elő és Watergate-botrány néven híresült el (utalva arra a washingtoni épületre, ahol az egész elkezdődött). Az ügy főszereplője az Egyesült Államok 37. elnöke, a republikánus Richard Milhous Nixon volt. 

A kép forrása: historytoday.com

Az 1972 nyarán kirobbant Watergate-botrányt a The Washington Post két újságírója Bob Woodward és Carl Bernstein indította el mégpedig leleplező cikkük megjelentetésével (1972 júniusában). A két oknyomozó publicista egy furcsa betörésről írt, melyet a Demokrata Párt washingtoni székházának egyik irodájában követtek el, az úgynevezett Watergate épületben. Az ügyre kezdetben csak kevesek figyeltek fel. 

A közlés szerint a demokrata párt központjába behatoló ismeretlenek lehallgató készülékeket helyeztek el, mégpedig Larry O'Brian demokrata pártelnök irodájában. Az említett politikus ekkoriban Nixon legfőbb politikai riválisának számított. A cikk kiemelte, hogy a helyszínen letartóztatott 5 gyanúsítottról több furcsaság is kiderült, például az, hogy különös kapcsolatokkal rendelkeztek a CIA -val és a Republikánus Párttal.

A kép forrása: historyonthenet.com

Nem sokkal a cikk megjelenése után, az ügy kiszivárogtatásában és részletekbe menő ismertetésében, (sőt bizonyítékok adásában) komoly segítséget nyújtott egy rejtélyes bennfentes, aki csak "mély toroknak" (Deep Throat) nevezte magát. Az eset után 33 évvel derült ki, hogy az informátor Mark Felt volt, az FBI második embere.

Mivel 1972 őszére az egész história országos nyilvánosságot lapott, egyre nagyobb lett a felháborodás, mondhatni országos botránnyá dagadt az ügy. Hamarosan szenátusi bizottság alakult a betörés részleteinek feltárására, majd 1973 januárjában  John J. Sirica főbíró elnökletével  a District of Columbia-i bíróság kezdte meg az ügy hivatalos vizsgálatát.

A nyomozás és a meghallgatások sora 1973 végén már olyan magnófelvételek ügyében zajlott, melyek tisztázhatták, hogy pontosan mely politikusok és vezetők tudtak a betörésről. Ám ekkor Nixon közbelépett és akadályozni kezdte a felvételek átadását. Ekkor már a gyanú kifejezetten az elnök személyére vetült, pláne, mikor kiderült az is, hogy 72 -es kampányán törvénytelen módon finanszírozta. Végül Nixon kénytelen volt átadni a felvételeket, melyek alapján kiderült: igenis tudott a demokrata pártszékházba történő betörésről és a lehallgató készülékek elhelyezéséről, sőt ő maga adott minderre parancsot. Innentől már kettős vád fogalmazódott meg Nixon ellen: a hatalommal visszaélés (lehallgató készülékek elhelyezésére kiadott utasítás) és a törvénytelen kampány-finanszírozás.

Nixon lemond. A kép forrása: npr.org

Lemondására 1974 augusztus 8-án került sor. A botrány annyiban egyedülálló, hogy az USA eddigi 45 elnöke közül egyedül ő kényszerült lemondásra. Tanácsadóit, Haldemant, Ehrlichmant, és Mitchellt összeesküvés, az igazságszolgáltatás akadályozása és hamis vallomás vádjával 2 és fél évtől 8 évig terjedő börtönbüntetésre ítélték. Nixon mentesült az eljárás alól: lemondásával az impeachment megszűnt, utódja, a korábbi alelnök, Gerald R. Ford pedig 1974. szeptember 8-án teljes elnöki kegyelemben részesítette.

A későbbi évtizedek is hoztak azonban újabb botrányokat, ilyen volt 1985-ben az Irángate (titkos fegyverszállítások Iránnak, amiből a nicaraguai ellenforradalmárokat pénzelték), aztán 1998-ban a demokrata Clinton elnök pikáns "kalandjából" keveredett botrány (Clinton viszonya Monica Lewinsky 25 éves gyakornokkal), majd 2013-ban jött a Snowden-ügy (lehallgatási-botrány) és 2017-2021 között Donad Trump számtalan botránya.

A térképek nélkül nem is lehet tanítani kijelentés illetve minek a térképek hisz a tananyag a lényeg álláspont között széles a skála. Valójában azonban egyértelmű a dolog: nagyon is fontosak a térképek a történelemtanításban, mert csak így láthatóak át a hadjáratok, háborús frontok, hajózó-útvonalak, gyarmatrendszerek, országok közti kapcsolatok, szövetségi rendszerek ... stb.

A történelemtanár egyszerre magyaráz el összefüggéseket, ad át műveltségtartalmakat és mutat meg tendenciákat, melyekhez nagyon fontos segítség a térképek alkalmazása. Már az ókori témaköröknél fontos a topográfia, hogy a diák megétrse miért volt fontos például a Hellészpontosz birtoklása, hogyan terjeszkedett az ókori Róma és miként alakult ki a Bizánci Birodalom a Kelet-Római területekből. 

Később a térképek a középkori államok bemutatása miatt fontos, majd a nagy földrajzi felfedezéseknél a hajózó és kereskedelmi útvonalaknál, végül a legnagyobb háborúk tanításánál - napóleoni hadjáratok, első és második világháború - nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a gyerekek megértsék a támadások, offenzívák céljait, eredményeit és a frontok jelentőségét. 

Ha külön a magyar történelmet nézzük: a történelmi Magyar Királyság területváltozásainak nyomonkövetése nyilván csak térképekkel lehetséges, különösen például a Hunyadiak hadjáratainál, a három részre szakadás időszakában, a Habsburgok hadjárataiban, végül a XX. század háborúiban is többök közt Trianon kapcsán. 

Ha a történelmet tanító pedagógus sikeresen láttatja hazánk korszakait például a térképekkel, akkor a diákok erősebb kapcsolatba kerülhetnek hazájuk sikeres és válságos időszakaival. 

A poszt szerzőjéről készült rajz egy ötödikes tanulótól:

Közép és emelt szint történelem (forrás)

***

A kép forrása: file25/wikilemdia.org

Árpád fejedelem, Álmos fia 845 körül született a Turul nemzettségben, a magyar törzsek sztyeppei vándorlásának időszakában. Édesanyjának neve sajnos ugyanúgy nem maradt fenn, mint feleségének kiléte, akitől fiai születtek (vagy esetleges testvéreinek neve). Bizánci források szerint - VII. Kontantinosz császár által hátrahagyott iratok tanúsága alapján - 893-ban lett a magyarok nagy-fejedelme mégpedig a velünk szövetségben álló kazárok javaslatára. A döntést elfogadta Álmos is (megtartva gyula tisztséget) és segítve a folyamatot, hogy fia átvegye Levedi helyét. (Korábban a sztyeppei nomadizálás éveiben Levedit tekintették a legrangosabb törzsfőnek.) Álmos és Árpád azonban a Képes Króniak szerint csak néhány évig vezethették közösen a magyar törzseket, mert 895-ben a honfoglalás során (két évvel Árpád Ungváron történő fejedelemmé választását követően) elhunyt a Kárpátok hegyláncai között vélhetően Erdélyben. Árpád innentől egyedül állt a magyarság élén és az ő vezetésével indult meg a magyar törzsek Kárpát-medencébe vándorlása számtalan hágón keresztül. Kurszán állt közvetlenül Árpád mellett a rangsorban, de pontos méltósága, tisztsége me sem tisztázott. Az viszont tény, hogy kiemelkedő befolyással bírt és jelentős szereppel a hadvezetésben is. 

Az eddig leírtak azonban eltérő módon jelennek meg őstörténettel foglalkozó történészeinknél: Róna-Tas András, Kristó Gyula, Győrffy György és Tóth Sándor László is másként, sőt más időpontban és más tisztségeket említve ír Árpádról, így végül is fejedelemmé választásának éve illetve pontos méltósága is kérdéses (Árpádnál a kende, a gyula és a két tisztség összevonása is lehetséges).

Munkácsy Mihály képe. Forrás: LINK

Ami azonban bizonyos, hogy Árpád vezette a honfoglaló magyar törzseket a Kárpátok hágóin keresztül - a Vereckei-hágó, Uzsoki-hágó, Tatár-hágó, Radnai-hágó, Borgói-hágó, Békás-szoros, Ojtozi-szoros, Bodzai-szoros átkelésein - az alföld területeire. Akkoriban a Kárpát-medence mindent megtestesített, ami az ősmagyarok számára fontos volt, vagyis bővizű folyókat, gazdag legelőket, végtelen pusztákat a nomadizáláshoz és körben védelmet szolgáló hegyeket. Maga lehetett a kánaán, nem véletlen, hogy tudatosan, vagyis előre megtervezett módon és a területet már évtizedek óta alaposan feltérképezve érkeztünk ide. Az alföld elfoglalása - mivel nem tartozott egyetlen környékbeli államhoz sem - könnyen ment, viszont a frank hűbérben létező Dunántúl és a morva - frank Felvidék megkaparintása már nehézkesebb módon és csak később sikerült (900-902).

Honfoglaló népünk létszámáról megint csak becsléseink vannak csupán: a 200 ezer és az 500 ezer közti tartományt valószínűsítve a különböző történész-munkákban. Az első komolyabban vehető forrásadatok a tartárjárás megelőző évekből (1240 körül) már kétmilliós magyarságról írnak, de ez 340 évvel későbbi adat sajnos.

Árpád öt fiút nemzett (Levente, Tarhos, Üllő, Jutas, Zsolt), akik közül Zsolt ága emelkedett ki, hiszen az ő fia, Taksony lett később az Árpád-ház leszármazási sorának kiindulópontja és közös őse. (Taksony fia Géza, annak fia pedig államalapító királyunk: Szent István.)

Árpád fejedelem törzse és nemzettsége Esztergom környékét választotta szállásterületéül, míg a többi törzs a Kárpát-medence egészét felhasználva telepedett meg, a Keleti-Kárpátok hegyeitől egészen a nyugati Alpokig elterülve. A törzsek között csupán laza kapcsolat lehetett, vagyis Árpád nem egy központosított entitás felett uralkodott sőt ez a fajta partikularitás még nagyon sokáig megmaradt népünknél. (Száz esztendővel később, Szent István fogja csak felszámolni a törzsi berendezkedést és központosítani a megszülető magyar államot.)

Árpád utódainak családfája. Forrás: mek.oszk.hu

István koráig a magyar törzsi vezetők és nemzettségfők maguk dönthettek szinte mindenben, ők igazgatták területeiket, miközben maguk ítélkeztek saját belső ügyeikben. Mindezek mellett az egyes magyar törzsek önálló kalandozásokat folytathattak, saját útvonalakon haladva és megtartva, felhasználva a megszerzett zsákmányt. (A kalandozásoknak, majd sokkal később, 970-ben szakad vége.)

Árpád legfőbb gondjait alighanem a megtelepedés, a frankokkal, morvákkal, bolgárokkal való fegyveres súrlódások - összetűzések problémája és fiainak nevelése, utódlási sorának kialakítása jelentette. Gondoskodnia kellett saját törzsének jólétéről és a törzsi vezetők közti viszony stabilitásáról is. Mindehhez jött a külső fenyegetések jelentette veszély is, hiszen ősi ellenségeink a besenyők a keleti határainkat, a bolgárok a déli végeket, a frankok - morvák - németek pedig nyugati széleinket fenyegették. Ezek közül a németek támadása hozott konkrét válságot, hiszen 907-ben IV. (Gyermek) Lajos több tízezres sereggel indultak meg ellenünk.

A pozsonyi csatában Liutpold bajor őrgróf és a Theotmár salzburgi érsek vezette német haderő a magyar törzsszövetség felszámolására és népünk elűzésére érkezett. A csatában azonban a magyarok győztek, amivel bizonyították életképességünket és létjogosultságunkat Európában. (A következő nyugatról érkező támadás csak 1030-ban indult ellenünk.)

A pozsonyi csata

A győzelem hatalmas diadalt jelentett, ám nem tudjuk, hogy ezt Árpádnak köszönhetjük e. Anonymus (aki III. Béla jegyzője volt) Árpád halálának évét 907-re teszi, vagyis épp a csata évére, így lehetséges hogy ő vezette erőinket és elesett a küzdelemben. Mások szerint a csata után hunyt el természetese halállal.

Árpád halála után nem szűnt meg a Turul-nemzettség vezető szerepe a magyarság élén, hiszen öt fia révén folytatódott a dinasztia uralkodói befolyása. Az alábbi családfa mutatja meg, milyen módon:

Árpád fejedelem volt a magyar történelem első nagy alakja és egyben nemzeti királydinasztiánk névadója is. Árpád napján nem is lehetne méltóbban emlékezni rá, mint életútjának felidézésével. (3130/94)

Harmat Árpád

Felhasznált és ajánlott irodalom:

• Tóth Sándor László: Levédiától a Kárpát-medencéig. Kiadta: JATE, Szeged, 1998
• Róna-Tas András: Kis magyar őstörténet. Balassi Kiadó, BP., 2007
• Györffy György: Krónikáink és a magyar őstörténet. Balassi Kiadó, Bp., 1993
• Kristó Gyula: Magyarország története 895-1301. Osiris Kiadó, Bp., 2003
• Vékony Gábor: Magyar őstörténet - Magyar honfoglalás. Nap Kiadó, Bp., 2002.

Nemzeti király-dinasztiánk névadójának, Árpád fejedelemnek kiemelkedő történelmi szerepe aligha kérdőjelezhető meg. Ő vezette honfoglaló törzseinket a Kárpát-medencébe és ő védelmezte szállásterületeinket a honalapítást követő években. Ugyanakkor családjának valódi elnevezése ma is kérdéses. Figyelemre méltó, hogy a későbbi Árpád-ház uralkodói között egyetlen Árpád nevű király sem bukkan fel, így nem zárható ki annak lehetősége, hogy talán valamilyen más néven illették őket saját korukban. Érdekesség, hogy Kézai Simon történetíró (XIII. század) Árpád-fejedelem kapcsán a Turul nemzettséget jelöli meg meg felmenőkként. Mindenesetre Árpádot tekinthetjük a magyarság első nagy alakjának és hősének. De kik sorolhatóak őt követően a legmegbecsültebbek közé? Posztunk a legsikeresebb magyar koronás főkről szól.

Árpád fejedelem a Feszty körképen (forrás: LINK)

Az összesen 20 Árpád-házi magyar uralkodó közül öt nagy király is kiemelkedik: Szent István, Szent László, Könyves Kálmán, III. Béla és IV. Béla, akikhez fontos győzelmeket és sikereket kapcsolhatunk. Szent István (1000-1038) például megvédelmezte a fiatal Magyar Királyságot II. Konrád német hadaival szemben (1030-ban) és "mellesleg" felvette népével a kereszténységet, biztosítva legitim helyünket Európában. (Bár saját korában nem örvendezett túl nagy népszerűségnek új adói, a keresztény szertartások kötelezővé tétele és német segítői miatt.) Szent László (1077-1095) ellenben daliás termetű lovagkirályként már saját korában is kedvelt uralkodónak számított. Ő csatolta hozzánk Horvátországot (1091-ben), miközben szigorú törvényeivel konszolidálta és megerősítette a feudális magyar államot (és a belbiztonságot). Unokaöccse Könyves Kálmán (1095-1116) hódította el Velencétől a dalmát tengerpartot (1105) és mondta ki: "boszorkányok pedig nincsenek". Következnek a "Bélák" előbb az anyagi ágon ruszin származású (Kijevi hercegnőtől született) ám francia feleségeket választó III. Béla (1172-1196) aki Bizáncban töltötte ifjúságát és onnan hazatérve honosította meg a Magyar Királyságban a fejlett államigazgatást és írásbeliséget. III. Béla kétségtelenül felvirágoztatta és regionális nagyhatalommá tette Magyarországot. Unokája:  IV. Béla (1235-1270) már elsősorban a tatárjárásban megrokkant magyar hon újjáépítésében tüntette ki magát, ezért kapta meg az utókortól a "második honalapító" jelzőt (teljesen megérdemelten).

IV. Béla a Képe krónikában (forrás: LINK)

Folytatva a sort: I. Károly (1308-1342) régies nevén: Károly Róbert teremtett rendet az Árpád-kor végére anarchiába süllyedt Magyar Királyságban, helyreállítva  a központi hatalmat és Magyarország gazdasági-politikai erejét. Országlását fia, Nagy Lajos (1342-1382) folytatta, egyszerre sikeres hadvezérként (Nápoly legyőzése, Zára megszerzése) bölcs államférfiként (ősiség törvény megalkotása) és egy egész birodalom uraként (lengyel-magyar perszonálunió fenntartása). A következő uralkodó, aki a magyar néphagyományban pozitív előjellel őrződött meg: Hunyadi Mátyás, akit igazságosnak és nagyon jó királynak említ szinte minden népi forrás. Ugyanakkor magas adói, értelmetlennek tűnő háborúi és nemeseket mellőző politikája miatt saját korában nem övezte népszerűség. (igazolja ezt számtalan összeesküvés illetve saját nevelőinek [Janus Pannonius, Vitéz János] ellene fordulása is.) Mégis tény, hogy Mátyás alatt a Magyar Királyság hódításokra képes, stabil, katonailag - gazdaságilag erős és a legfejlettebb európai monarchiák sorába tartozó nagyhatalom volt.

A Mátyást a török térnyerése, majd a Habsburg uralkodók kora követte 1526 és 1918 között, közel 4 évszázadot felölelve. Ebben az időszakban alig találunk népszerű királyokat, talán csak Mária Terézia a kivétel, akiért kezdetben "életüket és vérüket" adták a magyar nemesek (kitartva mellette az osztrák örökösödési háborúban és a hétéves háborúban is). Királyok helyett ezekben az évszázadokban már sokkal inkább a hadvezéreket, államférfiakat, forradalmárokat és egyéb vezetőket tekintette hősnek a nép. Népszerűségnek örvendett a XVI. században például a törökverő Pálffy Miklós gróf, az egri hős: Dobó István, illetve az ugyancsak törökverő és költő Zrínyi Miklós és persze a harcos vezetők sorában említendő még a kuruc-generális II. Rákóczi Ferenc is.

II. Rákóczi Ferenc Mányoki Ádám festményén (forrás: LINK)

A későbbi korokban: Széchenyi István gróf, illetve Kossuth Lajos és Petőfi Sándor emelkednek ki, mindannyian elveik, gondolataik és történelmi szerepük miatt (még Petőfi is, hiszen hazafias verseivel komoly hatása volt az 1848-as eseményekre). A XIX. század nagy alakjai között találjuk Deák Ferencet, Andrássy Gyulát és Tisza Kálmánt.

A XX. századi magyar történelem viszont szinte csak megosztó történelmi alakokkal van tele, akik közül még Apponyi Albert, Bethlen István és mondjuk az 56-os hős Maléter Pál megítélése is vegyes.

Köszönjük, hogy szavaztál! (A voksolást - mérsékelt érdeklődés és szavazási kedv után - Hunyadi Mátyás nyerte, míg a 2.helyet Szent László kapta.)

A korábban virágzó Azték Birodalmat és annak fővárosát, Tenocstitlant Hernan Cortés spanyol konkvisztádor serege 1521 augusztus 13-án hódította meg, mégpedig szörnyű rombolás és öldöklés után. A mai Mexikó területén fekvő azték fővárost nem csak spanyolok, de az aztékokkal ellenséges viszonyban álló más indián népek (pl toltékok) is ostromolták, miközben Cortés ágyúkkal pusztította a települést. A korszerű tűzfegyverek álltak tehát szemben az indiánok csont és kő fegyvereivel így a küzdelem enyhén szólva is egyenlőtlennek bizonyult. A két teljes hónapon keresztül tartó ostromban Cortés rendelkezésére csupán 950 európai katona állt (túlnyomórészt spanyolok), seregének háromnegyedét adták a hozzá szegődő indiánok.

Hernan Cortés (1485-1547) A kép forrása: LINK

A spanyol győzelemben komoly szerepet játszott az a tény is, hogy a tűzfegyverek illetve a megosztott helyi törzsek mellett a spanyolokat segítette az aztékokat tömegével pusztító, behurcolt fertőzések egész sora is. Az európaiak behurcolták Közép-Amerikába a Fekete himlő vírusát és a Szalmonella nevű baktériumot is, melyek együttesen ezrekkel végeztek. Az európaiak immunrendszere képes volt leküzdeni ezeket a kórokozókat és bár őket is lebetegítette bele csak ritkán haltak. Ugyanakkor az indiánok azonnal súlyos tüneteket produkáltak - ha elkapták valamelyiket - és a legtöbbjüknél a fertőzés halállal járt.

Cortés hadjáratai. A kép forrása: LINK

Cortes 1520/21-ben teljes sikert arató támadását újabb hadjáratok követték, így az elkövetkező évekre Közép-Amerika teljes egészében a spanyolok uralma alá került.

Alig 10 esztendővel Tenocstitlan véres ostroma után egy másik spanyol konkvisztádor, Friancisco Pizarro délebbre tekintett és az Inka Birodalom meghódítására indult. Mindössze 177 spanyol katonából (110 gyalogosból és 67 lovasból)  állt a támadó csapat. Pizarro "seregét" azonban két ágyú is kiegészítette, melyek a későbbiekben óriási jelentőséggel bírtak. A Dél-amerikai Andok hegység vonulatai, ormai és völgyei közt meghúzódó indián birodalom ugyanakkor 50 ezer harcossal rendelkezett Atahualpa inka uralkodó vezetése alatt. (Az "inka" kifejezés magát az uralkodót jelölte, ám az európaiak az egész népet nevezték inkáknak.).

Francisco Pizarro (1478-1541) A kép forrása: LINK

A spanyolok a hatalmas létszámkülönbséget azonban képesek voltak áthidalni, mégpedig részint a meglepetés erejével, - hiszen 1532 november 15-én lesből támadtak az inka uralkodóra - részint pedig tűzfegyvereikkel és lovasságukkal. A váratlanul felbukkanó 67 lovas látványa fejvesztett menekülést okozott az inkáknál, hiszen számukra a lovakon küzdő harcosok szokatlan megjelenése rettegéssel ért fel. Mindezt fokozta az ágyúk okozta pusztítás és hatalmas dörrenések félelem-keltése. A csata mészárlással ért véget és Atahualpa elfogásával. Az inka királyt a spanyolok kivégezték (annak dacára, hogy Atahualpa hajlandó volt a megkeresztelkedésre is). Az inkák földjének nagyobb része azonban még a győzelem után is meghódításra várt.

A spanyol hódítások. A térkép forrása: LINK

Egy évvel később, 1533 november 15-én Pizarro újabb sereggel, mintegy 500 konkvisztádorral indult Cuzcóba, az inka fővárosba melyet gond nélkül el is foglalt. Ezt követően azonban inkább a tengerparton alapított új gyarmati központot, a ma már 8 milliós Lima városát és ezzel az inka földeket és birodalmat spanyol gyarmattá nyilvánította. Megszületett a spanyolok hatalmas Latin-amerikai gyarmatbirodalma, mely északon a Rio Grandétől egészen délen a Tűzföldig terjedt.

A kontinensnyi hódítás hihetetlen módon alig néhány ezer spanyol hódítónak, az európai tűzfegyvereknek és a behurcolt fertőzéseknek volt köszönhető.

Adolf Hitler, Németország teljhatalmú náci diktátora (1933-1945) nem volt éppen barátkozós ember. Alig akadt olyan, aki közel állt volna hozzá, még kevesebb, akiben teljesen megbízott volna. Felnőtt életének kezdetén Ernst Hanfstaengl (a kiadója), Rudolf Hess (a pártbéli helyettese) és Hermann Göring (legkorábbi harcostársa) jelentették azt a kört, amely szűkebb környezetéhez tartozott, leszámítva persze a nőket: Angela Raubalt és Eva Braunt (utóbbit a halála előtti napon vett el feleségül).

A kép forrása: LINK

Az 1920-as években Hitler sok gondot fordított a pártépítésre, melyben az SA kulcsfontosságúnak bizonyult, így évekig annak vezetője Ernst Röhm volt legközvetlenebb párttársa. Az 1921 és 1923 közti két esztendőben Röhm és Hitler kölcsönösen támogatták egymást, majd eltávolodtak és a 30-as évekre a Führer már vetélytársat látott benne. (1934-ben meg is ölette az SA parancsnokot.)

Rudolf Hess azonban egészen 1941-ig elmozdíthatatlan "tartozékként" követte mindenhová Hitlert. Már 1920-ban nélkülözhetetlenné tette magát, mint személyi titkár és párthelyettes. Voltak évek, mikor nem készülhetett úgy fénykép a Führerről, hogy azon ne állna Hitler mellett vagy mögött Rudolf Hess. Ez a helyzet egészen 1941-ig tartott, amikor a legfőbb bizalmas váratlanul magánakcióba kezdve engedély nélkül utazott Angliába, hogy ott tárgyalásokat kezdjen (erről egyáltalán nem egyeztetve a Führerrel). Persze az angolok azonnal elfogták, így egész háborút rács mögött töltötte (csak 1987-ben halt meg, 46 évnyi rabság után)

Rudolf Hess (forrás: LINK)

Hess után már soha többé nem akadt olyan, akiben teljesen megbízott volna. Később ugyan többeknek sikerült közelébe kerülnie, de csak kevesen lettek állandó beszélgető-társai. Ilyennek számított Albert Speer birodalmi főépítész és fegyverkezési miniszter, akivel órákon keresztül tudott fantáziálni az ezer éves Német Birodalomról és a teljesen újjáépítendő Berlinről.

Hitlernek három náci felső-vezetővel volt napi kapcsolata: Heinrich Himmler birodalmi belügyminiszterrel (és SS vezérrel), akihez az 1944 nyári merénylet-kísérlet utántól fűzték szoros kötelékek, Joseph Göbbels propaganda-miniszterrel, aki csak "herr doktornak" hívott és aki a propagandáért felelt illetve harmadikként Martin Bormann pártbéli helyettesével, akivel a pártügyeket vitatta meg. A hadsereg vezető között alig akadt olyan, aki tartósan élvezhette volna a Führer bizalmát, hiszen a fegyveres testületeknél rendszeresen váltogatta kegyeltjeit. Legtovább talán Erich von Manstein (1887-1973) képességeit ismerte el, többször is a legjobbnak nevezve tábornokai sorában. Az SS -ben leginkább Sepp Dietrich tábornok (SS-Oberstgruppenführer) volt a kedvence, akinek mindent eltűrt és aki a szemében soha nem hibázott.

Fontos szerepet töltöttek be Hitler gondolkodásában történelmi példaképei, akiket valósággal csodált. Ilyennek számított Nagy Frigyes porosz uralkodó, aki 1740 és 1786 között növelte sikeresen Poroszország területét, megalapozva birodalmának nagyhatalmi státuszát. Utolsó napjaiban, amikor Hitler már a berlini kancellária alatt berendezett bunkerében húzta meg magát, órákig nézegette szobája falán lógó Nagy Frigyes festményét. Mindezt elmondta az eseményeket túlélő Rochus Misch őrmester és Traudl Junge titkárnő is, akik nem egyszer látták a Führert, amint a félhomályos szobájában a festmény előtt elmélkedik.

Nagy Frigyes (forrás: LINK)

Ugyancsak történelmi példakép volt a Führer számára, a középkorban uralkodó I. Frigyes német-római császár, akit vörös szakálla miatt hívtak Barbarossa (azaz rőtszakállú) Frigyesnek. A XII. században, 1155 és 1190 között, a híres Hohenstaufen dinasztia tagjaként aktív külpolitikát folytatva szállt szembe az itáliai városokkal, a pápai állammal és a keresztes harcokban a muszlimokkal. Hitler annyira csodálta, hogy róla nevezte el legnagyobb hadjáratát is, melyet 1941 június 22-én a Szovjetunió ellen indított. Ez volt a híres Barbarossa-hadművelet.

Végezetül Adolf Hitler harmadik példaképe, a legnagyobb német hadászati stratéga, Carl von Clausewitz volt, aki a napóleoni háborúk idején számtalan hadászati értekezést írt. Hitler gyakran idézte Clausewitz híres mondását: "a háború a politika folytatása más eszközökkel". A nagy formátumú porosz tábornokról is megemlékezett egy hadműveletének elnevezésével: Clausewitzről nevezte el ugyanis a berlini kormányzati negyed irat-megsemmisítési akcióját 1945 áprilisában.

Clausewitz (forrás: LINK)

Hitlert nem csak történelmi alakokat csodált, hanem zeneszerzőket is. Óriási kedvence volt Richard Wagner (1813-1883), akinek egyszerűen nem tudott betelni a zenéjével. Kedvence a Parsifal (háromfelvonásos Wagner-opera) többször is felbukkan Hitler beszélgetéseiben, mint a valaha írt legjobb zenemű (a Führer szerint).

A Führer behatóan ismerte a germán mitológiát is, melyből sokszor vett példákat beszélgetései során. A germán mitológia bizonyos alakjait valódi német hősöknek tekintett.

Harmat Árpád