A több mint 50 magyar uralkodó közül (beleszámítva az erdélyi fejedelmeket is) három olyan is akadt, akiket saját korában szinte egységesen utált a nép és a nemesség, miközben az utókor megszépítette uralkodásukat.

Egyikük maga Szent István volt, aki az 1000 karácsonyán kezdődő és 1038 augusztusig (haláláig) tartó hosszú uralkodása alatt kivívta mind a magyar nemesség mind pedig a köznép utálatát. A kereszténység kötelező felvételével, az ősi magyar hit (szertartások) tiltásával, az idegen (főleg német) hittérítők, lovagok behívásával és nem utolsó sorban magas adóival (illetve új adónemeivel) megutáltatta magát mindenkinél a Magyar Királyságban.

A kép forrása: LINK

Ugyanakkor az is tény, hogy az apja által megkezdett úton továbbvezetve népét, mindenkinél messzebbre tekintve ismerte fel, hogy a magyarság csak a kereszténység felvételével illeszkedhet be Európába. Ez hajtotta, ez ösztönözte minden cselekedetét, ez a felismerés motiválta arra is, hogy sorra leverve a lázadó magyar törzsfőket (Koppányt, Ajtonyt, Gyulát és Keánt), teljesen átalakítsa országának működését, közigazgatását. Az utókor, sokkal később persze már felismerte István történelmi szerepét és nemzet-mentő tevékenységének jelentőségét, de a tény akkor is az, hogy saját korában bizony közutálatnak "örvendett".

Második hasonlóan gyűlölt királyunk meglepő módon Hunyadi Mátyás volt, akinek alakja köré számtalan népi hagyomány és népmese szövődött, kiemelve igazságosságát és jóságát. Csakhogy ezek az írások mind uralma UTÁN születtek, amikor az utókor a részekre szakadt és török illetve német elnyomás alatt szenvedő szegény magyar haza kaotikus agóniájában élve nosztalgiával tekintett vissza a mátyási idők rendezettségére és az akkoriban erős Magyar Királyságra.

A kép forrása: LINK

Ugyanakkor saját korában, 1458 és 1490 között, Mátyást senki nem szerette. Számtalan nemesi lázadás indult hatalmának megdöntésére és még tulajdon tanítói (Vitéz János illetve Janus Pannonius) is ellene fordultak. Rendkívül magas adókat szedett és a nép szemében értelmetlen háborúkat vívott Morva földön, Csehországban és Ausztriában. Ahelyett, hogy apja nyomdokain haladva, Hunyadi János példáját követve a török ellen harcolt volna, inkább saját ambícióit hajtva a német-római trónra áhítozott (amihez a cseh korona megszerzésén keresztül tervezett közelebb kerülni). A nép nem fogadta el ezt a fajta önzést a nemesség pedig meggyűlölte amiért mellőzte őket. A történelmi objektivitás jegyében azért meg kell jegyezzük: Mátyás vívott harcokat a törökkel (Jajca váránál, Szabácsnál többek között) de 1483-as békéjével le is zárt az oszmánokkal való küzdelmeket és valóban minden figyelmét a cseh-morva-osztrák háborúkra fordította, holott a nép a török bejövetelétől rettegett.

Végül a sorban harmadik gyűlölt uralkodónk a kalapos király, II. (Habsburg) József volt (Mária Terézia fia), aki alig 10 éves uralma alatt (1780-1790) minden létező módon vérigsértette a magyarságot.

A kép forrása: LINK

Kezdte ezt azzal, hogy a Szent Koronát elvette tőlünk és Bécsbe vitette, majd a németet akarta hivatalos nyelvvé tenni nálunk, végül az ősi magyar vármegyerendszer megszüntetésébe kezdett és a nemesség megadóztatására készült. A magyar nemesek szervezkedni kezdtek ellene és egy meglehetősen komoly nemesi lázadás küszöbére jutott az ország, mikor II. József váratlanul (48 évesen) meghalt. A történészek többsége egyetért abban, hogy ha nem távozik betegségben az élők sorából, akkor az őt addigra végzetesen meggyűlölő magyarság minden bizonnyal fellázad volna uralma ellen.  

II. Józsefről napjainkban sokkal inkább pozitív, mint elítélő a közvélekedés, lévén, hogy hozzá kötjük a felvilágosult abszolutizmus előremutató rendelkezéseit, többek közt a türelmi rendelet vallási toleranciáját. Ám az ő estében is igaz, hogy saját korában népszerűtlenség sőt gyűlölet övezte uralmát Magyarországon. 

Az 1458 és 1490 között uralkodó I. Mátyás (teljes nevén: Hunyadi Mátyás) a magyar történelem egyik kimagasló, fontos alakja, akiről a néphagyomány számtalan érdekes mesét és történetet őriz. Ezekben Mátyás király mindig pozitív figura, igazságos, kegyelmes és nagylelkű. Saját korában azonban nem volt ennyire népszerű király: az általa kivetett magas adók, a magyaroktól idegen központosító politika illetve az értelmetlennek tűnő háborúk miatt mind a parasztság mind a magyar nemesség ellenérzésekkel viseltetett iránta. Bizonyítják ezt a nemesi szervezkedések és lázadások is, melyekkel folyamatosan meg kellett küzdenie.

Mátyás alakja a Chronica Hungarorumban (A kép forrása. LINK)

Az alig 15 évesen trónra ültetett Mátyás nem édesapja nyomdokain haladt, nem a törökverő nándorfehérvári hős, Hunyadi János életútját folytatta, hanem nagyobb ambíciókat dédelgetve egyedi, mondhatni önfejű politikát folytatott. Szeretett volna a német-római császári cím közelébe férkőzni és egy erős, központosított Magyar Királyságban uralkodni. (Ezért háborúzott cseh-morva területeken és Ausztriában a törökök uralta Balkán helyett.) Egy erős államot akart létrehozni, ahol a nemesség alázatos a királya előtt, ahol a felemelkedést nem az előkelő származás, hanem a rátermettség határozza meg és ahol dinasztiája évszázadokig fennmaradhat majd. Naivnak bizonyult azonban: a nemesség meggyűlölte, amiért mellőzte őket, tervei pedig kudarcot vallottak: a cseh királyi címet - mely a császári ambíciók miatt lett volna számára fontos - elhalászta előle nagy riválisa, a lengyel Jagelló Ulászló (később II. Ulászló magyar király), dinasztia alapítási vágya pedig csődöt mondott mert egyik házassága sem adott számára törvényes fiú örököst. Egyedül élettársa, Edelpeck Borbála szült neki fiú utódot, aki azonban törvénytelen gyermekként nem örökölhette trónját (azt amit amúgy sem adott volna át számára a magyar nemesség).

Mégis pozitív uralkodóként tekintünk Mátyásra, hiszen 32 esztendő uralma alatt a Magyar Királyság erős állammá változott, melyben a magas adók dacára kiegyensúlyozott és konszolidált élet folyhatott. Mindez éles ellentétben állt a későbbi időkkel, hiszen halála után (1490-től) a magyarság válságok sorát élte meg a török hódítással és a három részre szakadással, melyet ráadásul egy sok évszázados Habsburg-függés követett. Nem véletlen tehát, hogy az utókor már nosztalgiával tekintett vissza Hunyadi Mátyás időszakára, felruházva őt népmesei pozitívumokkal. Megjelenéséről Antonio Bonfini írt Rerum Hungaricarum decades című írásában:

"Hatalmas hajkorona veszi körül arcát, s ez az arc messziről csodálatos értelmi fénnyel szinte világít, csak ha közelebb mégy, akkor látszik feszült ereje […] Termete középmagas volt, felsőteste viszonylag erőteljes, lába kissé hajlott: mind a kettő a magyar lovas emberre jellemző. Pirospozsgás, élénk arcán erős áll, s a híres, szellemes Mátyás-orr uralkodott. Fején elomlott dús, gesztenyerőt haja. Mindehhez öntudatos járás, éles tekintet, élénk mozdulatok, szenvedélyes arcjáték járult. Mozdulatokban és gondolatokban villámsebes, sziporkázó kedvű, szenvedélyes; beszéde és írása erőteljes, magvas, világos, képekben nem szegény." /Antonio Bonfini 1497/

Természetét illetően a korabeli források legtöbbje erős jellemét, határozottságát és konok eltökéltségét emeli ki, gyakori dührohamokkal kiegészítve jellemrajzát. (Halálát is egy ilyen dühroham miatti agyvérzés okozza.)

A XI-XII. században a Hunyadiak származási területe: Havasalföld még nem található a térképeken. Földjén besenyők, majd kunok éltek. A térkép forrása: LINK

De mi a helyzet Mátyás származásával? A Hunyadiak a Havasalföldről érkeztek a Magyar Királyságba. Nagyapja, Vajk és dédapja Serbe havasalföldi kenéz-dinasztia sarjai voltak, olyan területeken, ahol akkoriban (XIV. században) kunok, úzok, kunok, besenyők, tatárok és románok éltek. (A Magyar Királyság területére Zsigmond idején Mátyás apja, Hunyadi János települt, aki a Luxemburgi uralkodó szolgálatába lépve csinált karriert, az országnagyok sorába emelkedve.) Mátyás felmenőiről, származásáról így inkább csak a családjában előforduló nevek és a származási területének korabeli jellemzői árulkodhatnak. Ezek alapján kun, úz vagy besenyő származás valószínűsíthető, hiszen nagyapjának neve (Vajk) inkább ezen népekre utal (semmiképp sem román eredetre) és a korszak havasalföldi előkelőit sem romának, hanem inkább a kunok, úzok vagy besenyők adták.

A Magyar Királyság és Havasalföld Mátyás korában (Forrás: LINK)

A románok a mai Koszovo vidékén, vagyis a Balkán déli részén formálódtak néppé, majd némi vándorlást követően a XII. század végén, III. Béla uralkodási időszakában (1172-1196) jelentek meg a Duna-vidékén és annak túlpartján, Havasalföldön. Itt ekkoriban még bolgár, úz besenyő és az 1200-as évek elejétől kun szórvány-népesség alkotta az etnikai többséget, így a vidék vezetői rétegét is még jó ideig (legalább Seneslau és Litovoi vajdák megjelenéséig, de méginkább a Basarabok felbukkanásáig) ezen népek adták. A nomadizáló, pásztorkodó és kereskedő románság csonka társadalmat alkotó csoportjainak rendszertelen megtelepedése évszázadokig alávetett státuszt biztosított csupán az ide érkező vlahoknak. Hozzátehetjük ehhez azt is, hogy a románság első és egyetlen fejedelem-dinasztiája, a Basarab család is kun gyökerekkel rendelkezett, így elmondható, hogy a komolyabb felemelkedést felmutatni tudó havasalföldi birtokos családok (ahová a Hunyadiak őseit is sorolhatjuk) nagyon nagy többségben kun leszármazással rendelkeztek.

Heltai Gáspár XVI. századi református lelkész és kutató írta le először, hogy Mátyás talán Luxemburgi Zsigmond császár unokája volt, hiszen nagyanyja, Morzsinai Erzsébet szerinte bizalmas kapcsolatokat ápolt a "nőfaló" uralkodóval, így Hunyadi János törvénytelen fiúként kettejük kapcsolatából születhetett. Ezt a nem bizonyított elképzelést csupán egyetlen dolog támasztja alá, hogy Hunyadi János valóban mesés karriert futott be Zsigmond szolgálatában. Szokatlanul gyors emelkedésére magyarázatot adhat, hogy a császár apaként (még ha törvénytelen és el nem ismert titkos szülőként is) de egyengette útját. Heltai elmélete azonban a mai napig csak egy teória, amit nem sikerült senkinek igazolnia.

Mátyás származására máig nem sikerült megnyugtató választ találni, de megállapítható, hogy lényegesen több tényező mutat kun (esetleg besenyő) gyökerekre mint román származásra. A XIV. századi Havasalföldön a románság nem birtokolt olyan vezető pozíciókat és előkelő dinasztiákat, melyek a helyi kenéz és bojár családokban kiemelkedést hozhattak volna egy Hunyadiakhoz hasonló harcos és feltörekvő, vitézi família számára.

Az összesen 166 napon keresztül tartó és 1,3 millió katona halálát okozó, 500 ezer elesett szovjet és 800 ezer elhunyt német sírhelyévé váló sztálingrádi csata volt az emberi történelem eddigi legnagyobb fegyveres összecsapása. Jelen posztnak nem célja a harcok részletes bemutatása - melyekről egyébként rengeteg színvonalas és kimerítően részletes írás látott már eddig napvilágot (például ebben a cikkben) - a poszt sokkal inkább a német vereség valódi okainak boncolgatására vállalkozik.

A kép forrása: LINK

A sztálingrádi csata német hadművelete 1942 augusztus 21-én indult, amikor Friedrich Paulus generaloberst (vezérezredes) parancsnoksága alá tartozó 6. hadsereg megkezdte a város megközelítését, a Luftwaffe pedig az előkészítő bombázást a város felett. Augusztus 23-ra a németek már Sztálingrád utcáin haladtak előre, de innentől házról - házra zajló utcai harcokat kellett folytatniuk a Vaszilij Csujkov tábornok vezette 62.szovjet hadsereg katonáival. A csata 1942 augusztusának vége és 1942 novemberének közepe között a németek lassú, de töretlen előrenyomulását hozta. Végül Csujkov egységei egészen a Volga partjára szorultak vissza és csupán néhány stratégiailag fontos területet birtokoltak, mint a Vörös Brigád fegyvergyár, a Vörös Október Acélmű és a Dzserszinszkij Traktorgyár. Sztálingrád északi gyárvárosa, illetve a Mamajev Kurgán magaslat volt a legvéresebb harcok színtere. A szovjetek a Volga túlsó partjára jelentős tüzérséget telepítettek, a németek pedig vasúti ágyút hozattak saját oldalukra (ez volt a rettegett Dora 800 mm-es löveggel). A két félt 1942 októberétől tüzérségi tűzzel lőtte romhalmazzá Sztálingrádot, ahol alig maradt ép ház és a törmelékhalmok 7-8 méteresre magasodtak. A rengeteg törmelékhalom miatt nem érvényesülhettek a német harckocsik, mely fokozatosan szorította hátrányba Paulus egységeit. A harcoknak ezen szakaszát a németek Rattenkriegnek, azaz patkány-háborúnak hívták.

A kép forrása: LINK

1942 november elejére Sztálingrád már csak egyetlen vékonyka köldökzsinóron függött, mely a Volga európai oldalán lévő szovjet hídfőállás és a túlparti Krasznaja Szloboda falu közötti vizi kapcsolatból állt. Ezen történt Sztálingrád táplálása és itt érkezett Csujkov főhadiszállására előbb Jerjomenkó tábornok (Csujkov felettese), majd Nyikita Hruscsov is. Utóbbi kihangsúlyozta a szovjet tisztek számára, hogy a Sztálin nevét viselő település nem csupán fontos ipari-gazdasági-logisztikai központ (az európai és ázsiai területek közötti kapocs), hanem a nagy generalisszimusz hatalmát megtestesítő város is, melynek német kézre kerülése hatalmas presztízs-veszteség volna a Szovjetunió számára. A megbeszélés egy komplex szovjet ellentámadás tervét és fellebbentette, melynek részletei akkor már Zsukov tábornok asztalán voltak és amelynek kezdetéig kellett csak kitartania a 62.hadseregnek.

A németek utolsó nagy támadása, mely a Volga elérését célozta 1942 november 11-én indult meg, de nem aratott sikert, a kimerült németek csupán 100 méterre tudták megközelíteni a folyót. A támadás után Paulus szinte könyörgött a német hadvezetés és Hitler felé, az ideiglenes visszavonulás engedélyezéséért. Készletei kifogytak, emberei kimerültek, a tél egyre kegyetlenebb hidegeket hozott és félő volt az is, hogy a 6.német hadsereget bekeríti az ellenség. Hitler azonban hallani sem akart visszavonulásról. Nagyot hibázott.

A térkép forrása: LINK

A szovjet Uránusz-terv, mely egy hatalmas és jól átgondolt ellentámadásról szólt 1942 november 19-én indult meg. A hadművelet különlegességét az adta, hogy nem Sztálingrád városára fókuszált, hanem arra, hogy messze a város felett és alatt áttörje a gyenge felszereltségű (és gyenge harci morállal bíró) román-német vonalakat és egyetlen hatalmas bekerítésben katlant alakítson ki a városban és környékén rekedt 300 ezer német körbezárásával. A város felett 3 szovjet hadsereg attól délre pedig két másik hadsereg lendült támadásba, melyek 1942 november 21-én találkozva sikeresen körbezárták Sztálingrád környékét. Kialakult egy 40 km hosszú és 20km széles katlan, ahová egyetlen alkalommal sem sikerült felmentést küldenie a németeknek. Pedig próbálkoztak ilyesmivel, egyrészt Göring légihídjának, majd Erich von Manstein felmentési kísérletének elrendelésével. Ám a szovjetek csak még távolabb szorították a német csapatokat.

A németek helyzete 1943 januárjára teljesen reménytelenné vált: a katlanban rekedt csapatok mindenből kifogytak. Hitler utolsó, kétségbeesett döntésével tábornaggyá léptette elő Paulust (1943 január 30-án), mivel még egyetlen német tábornagy sem adta meg magát és abban bízott, hogy Paulus új rendfokozatában megtalálja majd a harcok méltó befejezésének módját. Ám a frissen kinevezett tábornagy 1943 február 2-án mégis megadta magát. A sztálingrádi csata hivatalosan véget ért, 800 ezer elesett (vagy eltűnt) és több százezer megsebesült német katona elvesztésével.

Friedrich Paulus vezérezredes (1890-1957) Kép forrása: LINK

A vereség első számú oka azon elhibázott német stratégia volt, mely a Sztálingrádtól északra és délre húzódó frontvonalakhoz alacsony harcértékű és gyengén felszerelt román csapatokat rendelt. Ezeket könnyedén törtek át a szovjetek, így alakulhatott ki a katlan. Második hiba a 6.hadsereg kivonási tilalmából állt. Paulus csapatait már november elején ideiglenesen hátrébb kellett volna vonni, ahogyan azt maga Paulus és felettese Franz Halder is javasolták Hitlernek. Ám a Führer ezt nem engedélyezte, mint ahogyan később a felmentési kísérletek alkalmával sem járult hozzá ahhoz, hogy Manstein áttörési próbálkozásával egyidejűleg Paulus is megkísérelhessen egy kitörést. Ez volt a harmadik hiba. Végül negyedik hibaként kell kiemelni azt a makacs türelmetlenséget, ahogyan a németek Sztálingrádba bevonultak: elmaradt a szárnyak felzárkóztatása, a megfelelő segítő erők város alá vonása és a szükséges tüzérségi előkészítés. Hitler láthatóan mielőbb akarta a várost, aminek bevétele valóságos mániájává vált. Közel 1 millió katonát áldozott ezért a célért, a teljes német hadsereg 15%-át.

1. fortress.blog.hu [29]
2. harper.blog.hu [14]
3. filmworlds.blog.hu [73]
4. kritikusa.blog.hu  [38]
5. filmelemzoiro.blog.hu [49!]
6. filmflash.blog.hu [32]
7. filmekröviden.blog.hu [50]
8. recensens.blog.hu [26]
9. filmtress.blog.hu [53]
10. film-kritikus.blog.hu [12]
11. starwarsfilmek.blog.hu [50]
12. tiefighter.blog.hu [6]
13. filmek1percben.blog.hu [26]
14. solo1.blog.hu [11] ###
15. mastery.blog.hu [6]

Filmek:

1. Hang nélkül 2. moviedrive.hu 
2. Alien: Romulus cinenuovo.hu
3. Elrabolva 2 cinenuovo.hu
4. Talpig fegyverben - videa.hu
5. Bin Laden hajsza - videa.hu
6. A pusztító - videa.hu
7. Szárnyas fejvadász 1982
8. Szárnyas fejvadász 2049
9. Aljas nyolcas - videa.hu
10. A lányom nélkül soha - videa
11. Mission Impossible 2023
12. A kaszkadőr 2024 videa
13. Mission Impossible 4.
14. Beépített szépség (2000) Videa
15. Kegyenc fegyenc youtube
16. Kingsman - A kezdetek

Zene:

• Azahriah - 10 dal

Történelmi blogok

1. tortenelemcikkek.hu
2. jegyzettar.blog.hu
3. tortenelmi.blog.hu
4. tortenetiro.blog.hu
5. toriklub.blog.hu
6. haboruk.blog.hu
7. tortenelemtanulas
8. eremitha.blog.hu
9. auctor.blog.hu
10. monakhosz.blog.hu
11. vonhermanitz.blog.hu
12. aetius.blog.hu
13. vinicius.blog.hu
14. magister.blog.hu
15. felkeszito.blog.hu

Isten hozott nálam! 

Blogom történelemről szól vagyis a múlt eseményeiről és érdekességeiről. Fontos számomra a történelem, főállásomban is ezzel foglalkozom, gimnáziumi türténelemtanár vagyok. De emellett szeretek posztokat írni, cikkeket készíteni a blogok világában és saját honlapjaimon is történelmi és határtudományi témákban (hadászat, biztonságpolitika ... stb).

Imádom a könyveket és a filmeket (szabadidőmben filmkritikákat készítek, leginkább történelmi filmekről) és szeretem megélni az élet apró örömeit (kávé nélkül nincs élet és persze a pizza is az emberiség nagy találmánya). Végül ott van a karórákért való rajongás (saját karóra-gyűjteménnyel) valamiféle megmagyarázhatatlan de kisgyermek korom óta erős vonzódással az időmérő eszközök iránt.

Az első nálam mégis maga a tanítás, melyet 2009-óta folytatok történelmet oktatva egy gimnáziumban, szűnni nem akaró idealizmussal és lelkesedéssel (töretlenül küzdve azért, hogy megszerettessem diákjaimmal ezt a csodálatos tudományt). Ha írnál, ide várom leveled:

arpadiaa@gmail.com

[Vegyes]