Szent István királyunk halála után néhány évig (1038 és 1046 között) egészen I. András 1046-os megkoronázásáig kaotikus viszonyok jellemezték a Magyar Királyságot. Ezekben az időkben ült a trónra Orseolo Péter két alkalommal is.
Orseolo Péter. Forrás: szoborlap.hu
Szent Istvánnak két fia is született, ám csak az egyikük – Imre herceg – élte meg a kamaszkort. Neveltetése a velencei Gellért püspök kezébe került, István pedig az Intelmekben foglalta össze fia számára a jó király teendőit. Szülei ki is házasították, ám mikor 1031-ben vadászat közben egy vadkan halálra sebezte, minden remény elveszett arra, hogy István egyenes ágon adja tovább királyi címét. E szörnyű csapás beteggé tette a királyt, és az csak tetézte fájdalmát, hogy közvetlen rokonai között senkit nem látott alkalmasnak, hogy örökébe lépjen és keresztény hitben megtartsa az országot. Apja testvérének fiai, Vazul és Szár László jöhettek számításba, azonban László még mindig pogány hiten volt, Vazul pedig bizánci rítusú keresztény volt. Választása végül lánytestvérének fiára, Orseolo Péterre esett, aki már az 1020-as évektől kezdve a magyar királyi udvarban élt, mert az Orseolo-család ellen fellázadtak a velenceiek, így Péter anyjával és húgával együtt István udvarába menekült. István döntése Vazulból elégedetlenséget váltott ki és kevéssel 1031 előtt merényletet követett el István ellen. István nem ítélte halálra a lázadó Vazult, de uralkodásra alkalmatlanná tette azzal, hogy megvakíttatta és fülébe forró ólmot öntetett. Vazul fiait, Leventét, Andrást és Bélát pedig száműzte az országból.
Orseolo Péter trónra lépése
Orseolo Ottó velencei dózse és I. István nővérének, Árpád-házi Ilonának a fia volt. István nagyon kedvelte unokaöccsét és hadainak egyik vezérévé is megtette, majd amikor fia, Imre herceg egy vadászbalesetben életét vesztette, István kinevezte trónjának örökösévé. Péter 1038 nyárutóján követte elődjét a trónon. Törvényeket alkotott, okleveleket adott ki - bár ezek nem maradtak ránk, pénzt veretett, adóztatta a népet és folytatta a kereszténység meghonosítását és elmélyítését Magyarországon; Óbudán egyházat (budai káptalan) alapított, Pécsett székesegyházat emeltetett.
Az 1038 és 1041 közötti időszakban aktív külpolitikát folytatott. Fő célja a két szomszédos nagyhatalom, a Német-Római birodalom és a Bizánci Császárság gyengítése volt.
Péter első bukása: A döntéshozatalban mellőzte a királyi tanácsot, azokat a főurakat, akik nem támogatták, kizárta és helyükre feltétlen híveit, németeket és olaszokat ültetett. A tanácsból kitiltott urak között volt Aba Sámuel is. Az egyházi ügyekbe is beleszólt, két püspököt is eltávolított hivatalából. Istvánnak tett ígérete ellenére Gizellát birtokainak nagy részétől megfosztotta, és saját kezelése alá vonta, Gizellát pedig Veszprémben tartotta házi őrizetben. Kegyeltjei között volt egy Budo nevű, feltehetően német származású férfi is. A mellőzött hazai urak és Gizella együtt léptek fel, s követelték a király rossz szellemének tartott tanácsadónak, Budónak a száműzését. Péter ezt nem volt hajlandó megtenni, erre a lázadók meggyilkolták Budót, két fiát pedig megvakították. Az uralkodó látva elszántságukat, 1041 szeptemberében elmenekült az országból, III. Henrik császár udvarába, a főurak pedig Aba Sámuelt ültették helyére.
Aba Sámuel átmeneti uralma (1041-1044)
A honfoglalás kora óta előkelő Aba család sarjaként Csaba comes fiaként jött a világra. Felesége révén került rokoni kapcsolatba az Árpád-házzal, mivel Géza fejedelem egyik lánya volt a felesége. Emellett vélhetően nemzettsége a honfoglaló törzsek közül a kavar törzs élén állhatott.
István a német mintára alapított palotaispáni (palotagrófi) címmel ruházta fel, amely a későbbi nádori cím elődje lett, és hozzáadta húgát. Az István és Aba Sámuel közti viszony dacára, az új uralkodó gyűlölettel viseltetett Péter iránt. Eltörölte a Péter által hozott törvényeket és adókat, valamint a központi hatalmat erősítő intézkedéseit. Teret nyitott az állam és egyház ellen fordulóknak. Egyházellenességében a Balkánról terjedő bogumil eretnekség hatásának is része volt. Péter hívei közül sokakat megöletett vagy megkínoztatott, 1042-ban Csanádon megölette a nemesi ellenzék 50 tagját. Ezért 1042 húsvétján Gellért püspök megtagadta királlyá koronázását. Az egyházhoz fűződő viszonyát tovább rontotta, hogy a hadisarcot a püspökök megadóztatásával akarta finanszírozni. A régi társadalmi rendet próbálta visszaállítani, a viszonylagos egyenlőség megteremtésével, a nemeseket mellőzte és inkább parasztokkal és nemtelenekkel tartott közösséget, velük étkezett, lovagolt. Legnagyobb belpolitikai hibája az volt, hogy megpróbálta visszaállítani a szabad parasztokra vonatkozó, István előtti jogokat, adóztatni kívánta a nemességet és a papságot is. Ezzel azonban elveszítette a főurak és a főpapi réteg és elsősorban Szent Gellért csanádi püspök támogatását is
Aba Sámuel bukása: Békét kezdeményezett III. Henrikkel, de mivel a császár elutasította, háború kezdődött köztük. III. Henrik még 1042 őszén támadást indított Magyarország ellen és elfoglalta a Dunától északra eső területeket. Egy év múlva újra megtorló hadjáratot indított, melynek során egészen a Rábáig jutott. Aba Sámuel tudta, hogy nincs esélye a németek ellen és a második támadás után lemondott az István által 1030-ban megszerzett területekről, valamint hadisarc fizetésébe is beleegyezett. Így a két ország közti új határt a Lajta és a Morva folyók jelentették. Két évvel később 1044-ben III. Henrik és Péter király a Dunától délre támadott, ugyanazon az útvonalon mint egy évvel korábban, azonban most magyar segédcsapatok segítették a támadók tájékozódását és így át tudtak kelni a Rábcán és a Rábán. Aba Sámuel Ménfőnél bocsátkozott csatába III. Henrik seregével 1044. július 5-én. Mikor a Péterhez már jobban kötődő urak kiváltak a magyar hadból, Aba Sámuel sorsa megpecsételődött. Menekülésre kényszerült, útját az ország belseje, a Tisza felé vette, ám Füzesabony tájékán utolérték és megölték.
Orseolo Péter visszatérése:
III. Henrik Székesfehérvárott személyesen ültette trónra Pétert, 1044. júliusában, jelezve ezzel a megváltozott erőviszonyokat. A segítségért cserébe persze Henrik viszonzást várt, Péternek az országot aranyozott lándzsa formában át kellett adnia Henriknek, ezzel Magyarország a Német-Római Császárság hűbérese lett. A császár a lándzsát és a koronát Rómába vitette. Közben István felesége, Gizella is elhagyta az országot és visszatért szülőföldjére, Bajorországba. Péter pedig a legfőbb tisztségekbe újra idegeneket helyezett.
Végső bukása: Az idegenek pártolása miatt Szent Gellért csanádi püspök vezetésével újra összeesküvés szerveződött ellene. A püspök a háta mögött Vazul fiainak ajánlotta fel a trónt és több más püspökkel elindult András és Levente fogadására. Közben 1046 nyarán kitört a Vata vezette pogány felkelés a Körösök vidékén, ami gyorsan tovaterjedt. Ennek a felkelésnek a vezetőivel találkoztak Abaújváron a hazatérő Andrásék, 1046 szeptemberében. A lázadók azt követelték tőlük, hogy visszatérhessenek pogány hitükhöz. A hercegek ebbe számításból belegyeztek, hiszen különben nem tudhatták volna maguk mellett a pogány csapatokat a Péter elleni harcban. András és az idősebb és pogány Levente áldásukat adták a keresztények és Péter támogatóinak, kegyenceinek kiírtására. Ennek áldozatául esett később Gellért is.
Péter ismét megpróbált elmenekülni az országból, Augsburgnál pedig már gyülekeztek a segítségére érkező császári csapatok. A határon érte utol András követe, és tárgyalni hívta. Péternek nem volt más választása, hiszen a határt már a pogány lázadók tartották felügyeletük alatt. A visszafelé tartó királyt (Zámoly) falunál András emberei megpróbálták elfogni, de Péter kevés hívével egy udvarházba zárkózott, és három napig elszántan védekezett. Miután kísérői elestek az egyenlőtlen harcban, Péter is fogságba került és 1046. októberében megfosztották szeme világától. Halálával kapcsolatban ellentmondásosak a források. Az egyik szerint nem sokkal megvakíttatása után, Székesfehérváron halt meg.
"Péter király pedig, amikor látta, hogy a magyarok egy szívvel, egy lélekkel Endre (András) és Levente herceghez csatlakoznak, maga is futni kezdett németjeivel Mosony felé, hogy innét Ausztriába átmehessen, de nem sikerült elmenekülnie. Időközben ugyanis a magyarok az ország kapuit és kijáratait már elfoglalták, de Endre herceg követe is visszahívta Péter királyt békekötés ürügyével, és hogy neki illő tisztséget biztosítsanak. Ez hitelt adott neki, mint mondják, és visszatért, de leginkább kényszerűségből, mivel megtudta, hogy előle titokban elbujdosott a serege. Ezért sietve vissza akart térni Fehérvárra. Amikor betért a Zámoly nevű faluba, az említett követ csellel el akarta őt fogni, és megkötözve Endre herceg elé akarta vinni. Péter azonban megsejtvén ezt, bevette magát egy udvarházba, és három napig vitézül harcolva védelmezte magát. Végre minden katonáját elpusztították az íjászok, őt magát meg élve foglyul ejtették, és megvakítva Fehérvárra vitték; itt a szörnyű fájdalom miatt rövidesen befejezte életét. Pécsett temették el, abban az egyházban, amelyet ő alapított” /Thuróczi Krónika/
Az Árpád-ház a továbbiakban I. András alatt erősödésnek indult, bár a belső trónharcok továbbra is megmaradtak. 
