Az Orosz Birodalom, mely III. Iván (1462-1505) uralkodása idején kezdett csak kialakulni, már a korai időktől a folyamatos hódítások politikáját követte. Unokája IV. Iván (1533-1584) aki először használta a cár megszólítást (bel- és külpolitikájában egyaránt) több millió négyzetkilométerrel növelte birodalmát, kiterjesztve azt a Kaszpi tengerig és Szibégia nyugati övezetéig. Utódai folytatták ezt a politikát és népek tucatjait igázták le Közép-Ázsiában és a Távol-Keleten (örményeket, azerieket, oszétokat, tatárokat, kazakokat, türkméneket, kirgizeket, tadzsikokat, jakutokat ... stb). Az 1613-ban hatalomra kerülő Romanovok alatt került orosz kézre Szibéria teljes területe is.

A XIX. század végére kialakult a hatalmas, egybefüggő Orosz Birodalom Ázsia tekintélyes részén. A későbbi időkben, főleg Nagy Péter cár modernizációs politikája (1682-1721) illetve Szentpétervár megalapítása (1703) és a város környékének megszerzése és később Napóleon legyőzése után (1815) Oroszország vitathatatlan európai és világ nagyhatalommá vált. Az 1814/15-ös Bécsi Kongresszuson, mely újrarajzolta Európát és 100 évre (egészen az első világháborúig) szabályozta a kontinens hatalmi rendszerét, Oroszország a legjelentősebb 5 európai nagyhatalom közé került  a britek, poroszok, osztrákok és franciák egyenrangú tárgyalópartnereként.

Ami a cári dinasztiákat illeti: összesen kettő létezett, előbb a Rurikov majd a Romanov család. A két nagy dinasztia kapcsolatát szemlélteti az itt következő családfa:

Bár a hódítások közben Oroszország vesztett is el területeket, mint 1867-ben Alaszka eladása az Egyesült Államoknak, megmaradt a világ legnagyobb alapterületű egybefüggő államának.

A XX. század komoly változásokat hozott: megfosztották hatalmától az utolsó orosz cárt II. Miklóst (1917-ben) sőt ki is végezték (1918 július 17-én családjával együtt), majd áttértek a kommunizmusra. Jött Sztálin véres diktatúrája 1924-1953 mely soha nem látott szenvedést hozott az orosz népre. Ugyanakkor a második világháború alatt Sztálin elérte a Vörös Hadsereg megerősítését és vitathatatlan győzelmet náci Németország felett. Ezzel megszületett az orosz szívekben a legerősebb és máig fennmaradt toposz: ők győzték le a világtörténelem legerősebb és legkegyetlenebb diktátorát: Adolf Hitlert. És ez kétségtelenül így is van, az oroszok 20 millió halottjuk árán, de felülkerekedtek a háborúban. Ez a győzelmi érzés és hősi érzület ma is az egyik legjelentősebb összetartó erő Oroszországban.

A harcok végén pedig orosz vezetéssel a Szovjetunió a bipoláris világrend egyik szuperhatalma lett, hiszen megszállva tartotta Kelet-Európát és létrehozta a Föld egyik legerősebb katonai szövetségét, mely atomfegyverrel is rendelkezett (1949-től). Kialakult az úgynevezett "orosz érdekszféra" melybe beletartozott Kelet-Európa szinte minden országa. Gazdaságilag a KGST, katonailag a Varsói Szerződés, vezetésileg pedig a mindenkori moszkvai pártvezető illetve megszálló erői és biztonsági szervezetei tartották össze. Nálunk az ÁVH, a kelet-németeknél a STASI, a románoknál a Securitate a szovjeteknél a KGB biztosította a kommunista és szovjet uralmat (és persze a megszálló erők). A moszkvai pártfőtitkárok pedig legfelőlről utasítottak minden helyi hűbérest: Honeckert az NDK-ban, Jaruzelskit Lengyelországban, Husákot Csehszlovákiában, Kádárt Magyarországon, Ceausescut Romániában, Zsivkovot Bulgáriában. A legfelső vezetők pedig: Hruscsov (1953-1964), Brezsnyev (1964-1982), Andropov (1982-19849), Csernyenko (1984-1985) és Gorbacsov (1985-1991).

A hidegháború (1945-1989) alatt az orosz nép (miként vezetőik is) megszokták világhatalmi szerepüket, melynek megszűnése a Szovjetunió 1991-es felbomlásával, hatalmas űrt hagyott maga után. A Jelcin-korszak után azonban 1999-től - amikor Oroszország vezetésében először jelent meg Vlagyimir Putyin, előbb a KGB vezetőjeként, majd 1999 augusztus 9-től miniszterelnökként - kialakult az orosz nacionalizmus restaurációs irányzata, a hajdani "nagybirodalom" helyreállításának szándékával.

Napjainkban EZT az időszakot éljük, az orosz birodalmi politika autokratikus és expanzív korszakát: melyet például Grúzia egyes területeinek elszakítása, a csecsenek megregulázása, a Krím félsziget visszavétele Kelet-Ukajna megszállása és a határai mentén fekvő poszt-szovjet államok félelemben tartása (és magához láncolása) fémjelez. Ehhez még a világ különböző pontjain való orosz megjelenés is társul: például Szíria, Szudán, Észak-Afrika illetve a jelenleg még kevéssé ismert cél-államok.

Friedrich Nietzsche (1844-1900) német egyetemi tanár, filozófus, költő és zeneszerző, a legtöbbször félreértett, legtöbbször félremagyarázott és leginkább vitatott filozófus aki ugyanakkor a XX. század egyik legnagyobb és legjelentősebb gondolkodója volt. Sok a téves vélekedés vele kapcsolatban: nem volt a nácizmus "előfutára" nem volt vallás-ellenes és nem volt nihilista sem, viszont mélyen elitélte a képmutatást és azt vallotta hogy az önálló, kritikai gondolkodás az egyik legfőbb jogunk, mégpedig a dolgok megkérdőjelezésével.

Friedrich Nietzsche még az egyetemi tanulmányaim alatt lett az egyik kedvenc filozófusom, amikor a ifjú történész hallgatóként a szegedi bölcsészettudományi karon először ismerkedtem meg gondolataival és azzal a ténnyel, hogy mennyien értik őt félre a mai napig. Legfőbb művei szerintem: A tragédia születése (1872), Korszerűtlen elmélkedések (1873-1876), A vidám tudomány (1881-1887), Im-ígyen szóla Zarathustra (1883-1891), Az Antikrisztus (1888), A hatalom akarása (1884-1888), A bálványok alkonyata (1889), Ecce homo (1888). /Harmat Árpád/

Nietzsche élete

Nietzsche apja evangélikus lelkész volt és anyja felmenői is mind lelkészek voltak, mi több őt magát is lelkésznek szánták. Nietzsche öt éves volt, amikor meghalt az apja, akitől gyenge látását és idegrendszerét örökölte. Ezután négy nő – anyja, két évvel fiatalabb húga, és két nagynénje – vette körül, és egy nagyon erősen, valószínűleg fojtogatóan vallásos légkör, amelyből már fiatalon a görög kultúra és a zene iránti rajongása révén kereste a kiutat.

1858-ban, 14 évesen elnyert egy ösztöndíjat Pfortába, a jó nevű bentlakásos iskolába, ahol kiváló klasszikus képzést kapott és megismerkedett Wagner zenéjével. Bonni, majd Lipcsei egyetemi tanulmányok után 25 évesen kinevezték a baseli egyetem klasszika-filológia professzorává, és személyesen is megismerkedett a rajongott Wagnerrel, akinek Luzern melletti házában három éven át rendszeresen vendégeskedett.

Úgy tűnt, fényes karrier áll előtte, ám ekkor megjelent első könyve, A tragédia születése, amelyről a klasszika-filológia későbbi pápája, Wilamowitz-Moellendorff olyan megsemmisítő kritikát írt, hogy Nietzsche elveszítette szakmai hitelét, és lassan a tanítványok is eltünedeztek az előadásairól. Nietzsche végül maga kérte elbocsátását az egyetemről, és tizenöt éven át német, olasz, francia városok között vándorolt, miközben egészségi állapota folyton romlott, hol szemgyulladás, hol több napig tartó migrén kínozta.

Bár voltak fontos barátságai, alapvetően a magányt kereste, mert attól tartott, hogy az emberi kapcsolatok elvonnák a figyelmét a munkájától. Egyetlen fontos szerelemről tudunk az életében. Lou Andreas-Salomével barátja, Paul Ree ismertette meg. Ree és Nietzsche is megkérték a szabad szellemű lány kezét, aki azonban mindkettejüket elutasította.

Lou von Salomé. Foto: lacentral.com

Miután nem csak Schopenhauertől, de az egész metafizikai hagyománytól eltávolodott, az értékek átértékelését tűzte ki célul maga elé. Túl akart jutni jón és rosszon, le akarta leplezni a morált, amelyet életellenességgel vádolt, és meg akarta haladni a nihilizmust, amely szükségszerű következménye a középszerűségnek. Nem igaz, állítja Nietzsche, hogy a morális értékek adnak értelmet az ember életének. A morál éppen arra való, hogy elleplezze a tragikus tényt, hogy valójában nem is élünk.

Nietzsche zseniálisan éles szemű pszichológus volt, sok tekintetben Freud előfutára. Tisztában volt vele, hogy az ember életét sokkal inkább a tudattalan impulzusok vezérlik, mintsem a tudatos döntések és belátások.

Nem félt megkérdőjelezni azokat az eszméket és ideálokat, amelyekhez az emberiség évszázadok óta igyekszik igazodni.

Így lett belőle antimoralista, antidemokratikus, antiintellektuális és kereszténységellenes gondolkodó, ami sokak számára annyira ijesztően és felháborítóan hangzik, hogy meg sem próbálják megérteni, mit is akart a német gondolkodó mondani. Hogy egy kis kóstolót kapjunk a nietzschei világlátásból, vegyük sorra néhány közismert, gyakran félreértelmezett tételét:

Nietzsche szerint az ember abban az állapotában, ahogy mi ismerjük, még nincs kész. Átmeneti lény, egy lehetőség, amely nem biztos, hogy meg fog valósulni. Az „über” tehát nem hierarchikusan értendő, nem azt jelenti, hogy a többi ember fölött áll, hanem hogy önmagát meghaladja, önmagán felülkerekedik. Az übermensch az emberi létezés más minősége. Olyan ember, aki nem fél az élettől, hanem meri azt intenzíven megélni. Aki nem degradálja a földi létet, és nem helyez minden értéket egy másik, elképzelt világba. Az embert meghaladó ember amor fati, a sors szerelmese, mert mindenre igent tud mondani, amit az élet kínál.

Istenről

A vidám tudományban egy őrült kiabálja a kezdetben nevető, majd elnémuló járókelőknek, hogy „Isten halott! Halott is marad! És mi öltük meg őt!”. A Zarathustrában pedig ez hangzik el: „Így szólott hozzám egykor az ördög: ’Megvan a maga pokla Istennek is – az emberszeretete’. Nemrégiben pedig azt mondta nékem: ’Isten halott; belehalt részvétébe az ember iránt.’” Nietzsche kéziratai között olyan variáció is létezik, amely szerint Isten saját magát ölte meg, mert nem bírta elviselni az emberi ocsmányságot. Akár így, akár úgy, Isten halála Nietzsche számára egy új korszak kezdetét jelenti,

új lehetőséget az ember számára, hogy ne a feje fölött uralkodó hatalomtól való rettegés irányítsa az életét, hanem az élet szeretete és akarása.

A nihilizmusról

Nietzsche szerint az európai kultúra kétszeresen is nihilista. Egyrészt a keresztény morál az életellenességen alapul, egyetlen célja az emberi természet, az ösztönök elfojtása, amiért cserébe gigantikus bűntudatot növeszt az emberekben, ugyanakkor a hagyományos értékrend elvesztése, a zsidó-keresztény Isten halála is nihilizmushoz vezet.

Az Isten és túlvilág nélkül maradt ember nem képes élni a felkínált szabadsággal, nem tud a maga számára értékeket teremteni. „…az ember inkább a semmit akarja, minthogy ne akarjon semmit” – mondja Nietzsche. A nihilizmust csak akkor tudjuk felszámolni, ha végre nem kívülről várjuk az irányítást, hanem képesek leszünk belső iránytűnk szerint cselekedni.

A morálról

Nietzsche rabszolgamorálnak nevezi jó és rossz hagyományos megkülönböztetését. Azt mondja, a tömegnek, a nyájnak van szüksége erre, amely nem képes önállóan döntést hozni, és döntéseiért felelősséget vállalni, és ezért szívesebben rendeli alá magát felülről meghatározott törvényeknek, előírásoknak.

A középszer szabályok és ítélkezés után kiált, a szabad szellemű ember azonban minden pillanatban maga dönt jóról és rosszról, mert bízik a saját ítélőképességében, és meri vállalni a felelősséget a cselekedeteiért.

A rabszolgamorál követőit a félelem mozgatja. Minden törekvésük arra irányul, hogy elkerüljék a földi vagy túlvilági büntetést. A magasabb rendű morál követői nem félnek. Számukra az élet próbatételek sorozata, amelyekbe bátran belevetik magukat, hiszen csak így tudhatják meg, kik ők, és mennyit érnek.

Nietzsche betegen (1899). Forrás: bigthink.com

Nietzsche leghíresebb mondatai és gondolatai

Forrás: filantropikum.com /Bellini/

1. „Ami nem öl meg, az megerősít”

Sokak által ismert mondat mely mára már olyan széles körben elterjedt, hogy az eredete és eredeti jelentése homályba veszett. Pedig bizony Nietzsche mondta először. Nietzsche szerint a szenvedés elkerülhetetlen része az életünknek, de nem sorscsapás, hanem lehetőség a fejlődésre, ezért értelmet kell találnunk benne. De ez még nem azt jelenti, hogy ezzel a mondással kellene igazolnunk az indokolatlan szenvedést, és szó nélkül tűrnünk kellene azt.

2. „Még a legszebb táj sem számíthat többé biztosan a szeretetünkre, miután három hónapig éltünk benne, és valamelyik távoli tengerpart vonzza a mohóságunkat: a birtokolt dolgok általában csökkennek a birtoklással.”

Ez lényegében azt jelenti, hogy a megszokás unalmat szül, illetve, „a szomszéd füve mindig zöldebb”. Vagyis a vágy gyakran erősebb hatással van ránk, mint az, ha ténylegesen megkapunk valamit.

Nietzsche soha nem nősült meg, de háromszor is megkérte ugyanannak a nőnek, Lou Andreas-Saloménak a kezét. Bár a nő minden alkalommal visszautasította, nem volt hajlandó lemondani róla, és azt mondta, viszonzatlan szerelme életének egyik legfontosabb része volt. Úgy érezte, hogy a vágyakozás hihetetlenül motiváló tényező, ami befolyásolja a viselkedésünket, míg a céljaink elérésével elveszítjük a motivációnkat.

3. „Aki nem tudja a napja kétharmadát önmagára szánni, az rabszolga, bárki legyen is az: államférfi, üzletember, hivatalnok vagy tudós.”

Nietzschének megvolt a maga véleménye az úr-szolga viszonyról, különösen úgy, hogy a társadalomban, amiben élt, hatalmas szakadék tátongott az arisztokrácia és a köznép között. Ezzel a kijelentéssel lényegében elítéli a másoknak való robotolást, ami szerinte megakadályozza az embert abban, hogy szabad legyen. Ebben pedig még ma is nagy igazság rejlik.

4. „Más fog parancsolni annak, ki önmagának engedelmeskedni képtelen.”

Ez lényegében azt jelenti, hogy erősnek kell lennünk, ha nem akarjuk, hogy mások kihasználjanak. Szerinte természetes, hogy az erős emberek kihasználják a gyengébbeket. Az egyetlen védekezés a kizsákmányolás ellen, ha elég intelligensek vagyunk, és elég önfegyelmünk van ahhoz, hogy ellenálljunk a befolyásolásnak, és a saját magunk urai legyünk.

5. „Az emberek általában felháborodnak, ha valaki túlzottan egyéni életszabályok szerint él; úgy érzik, ez a rendkívüliség megalázó rájuk, átlagemberekre nézve.”

Ha más utat választasz, mint a legtöbb ember, számíthatsz rá, hogy elítélnek érte. Ha sikerül eltávolodnod mások befolyásától, és a saját szabályaid szerint élsz, biztosan többen ferde szemmel néznek rád. Látva, hogy mire voltál képes, mások csak még mélyebben átérzik saját tehetetlenségüket, és ez bosszantja őket és irigységet szül bennük. 

6. „Az első vélemény, amely eszünkbe jut, mikor hirtelen megkérdeznek valamiről, rendszerint nem a saját véleményünk, hanem a szokásos vélemény, kasztunkhoz, állásunkhoz, eredetünkhöz tartozó; az önálló vélemények ritkán úszkálnak a felületen.”

Nietzsche úgy látta, hogy az egyik módja annak, ahogy rabszolgasorba taszítjuk magunkat, az, hogy vakon ragaszkodunk mások eszméihez és véleményéhez.

Nagyon sok ember egyszerűen csak elismétli, amit a hírekben hall, vagy amiről mások beszélnek, ahelyett, hogy időt szánna arra, hogy mélyen elgondolkodjon a témáról, és saját véleményt formáljon arról.

Ugyanakkor nagy nyomás nehezedik ránk, hogy együtt ússzunk az árral, és ne mondjunk ellent a többségnek, még akkor sem, ha a véleményük ellentétes a miénkkel.

7. „Aki megalázza magát, azt akarja, hogy felmagasztalják.”

Ezzel a sorral Nietzsche az európai keresztény kultúrát támadta, az egyház ugyanis alázatosságra tanított, ő azonban ezt puszta színlelésnek látta. Az eredeti bibliai idézet, amire Nietzsche ezzel reagált, így hangzik: „Aki magát felmagasztalja, megalázzák, aki pedig megalázza magát, azt felmagasztalják.”

8. „Egy erős és jól felépített ember úgy emészti meg tapasztalatait (beleértve a jó cselekedeteket és a vétkeket is), mint ahogy a húsokat emészti meg, még akkor is, ha kemény falatokat kell lenyelnie.”

Ez annak felismerése, hogy meg kell értened és el kell fogadnod mindazokat a tapasztalatokat, amelyek azzá tesznek, aki vagy, ahhoz, hogy teljes ember legyél.

Ahelyett, hogy elfelejtenéd vagy magad mögött hagynád a tévedéseidet, tanulnod kell belőlük, és meg kell értened, hogy ugyanúgy segítettek formálni téged, mint a sikereid.

9. „Több bölcsesség rejlik a testedben, mint a legmélyebb filozófiádban.”

Nietzsche az emberi testet a természet csodájának tekintette. Felismerte, mennyire bonyolult és összetett lények vagyunk, ugyanakkor azt vallotta, hogy a gondolkodásunk messze elmarad emellett, és még a legokosabb ember sem érhet fel a természet zsenialitásához.

10. „Az élet százszor rövidebb annál, hogy unatkozhassunk.”

Egy olyan filozófustól, akit a nihilizmus és az egzisztenciális válság fogalmaival hoznak összefüggésbe, ez az idézet meglepően derűs. De a világ tele van végtelen sok csodával, amit felfedezhetünk, és Nietzsche mély érdeklődéssel fordult e felé a világ felé.

Szüleim sőt nagyszüleim is Baja szülöttei és bár én már az Alföldön jöttem a világra, mindig tiszteletbeli Bajaiaként tekintettem önmagamra. Sokszor utazok ma is a Sugovica parti városba (többnyira a lányommal és a fiammal) és büszke vagyok arra, hogy felmenőim révén kötődhetek ehhez a csodálatos városhoz. 

Baja nevének hallatán sok minden eszünkbe juthat, de a híres bajai halászlé mindenképpen (mely ténylegesen is főétel, nem pedig egyszerű leves). Minden születésnapon és karácsonykor is bajai halászlét eszünk, melyet Édesapám főz meg számunkra az Isten tartsa meg őt jó egészségben, hogy még nagyon sokáig tehesse ezt meg. Mert ő főzi a legjobb bajai halászlét az egész országban (bár már 80 éves). 

Édanyám apukája vagyis nagyapám, Széchenyi János több halászléfőző versenyt is megnyert annak idején Baján, még azokban az időkben, amikor valódi halfőző versenyeket rendeztek a városban (kóstoló-zsürivel) Akkoriban még nem Halfőző Fesztivál és népünnepély volt ez az alkalom, hanem igazi megmérettetés. A bajai Halfőző Fesztivál egyébként ma is nagyon színvonalas eseménysorozat és 1996 óta már a 29. alkalommal került megrendezésre (júliusban).

Emlékszem gyerekkoromban mindkét Baján született nagyapám mesterien készítette el a halat (olykor sütve) de többnyire halászlé formájában (többnyire ponty és törpeharcsa együtt-főzésével). Aztán következett az újabb generáció: Édesapám (aki szintén Baján született háborús időkben, 1944-ben) és egész gyermekkoromban ő főzte a családnak a bajai halászlét minden születésnap illetve karácsony alkalmával. Mégpedig a világ legjobb halászléját. Nézzük mitől is egyedi a bajai halászlé és miben tér el nagy riválisától a szegedi halászlétől. De előbb történetéről essen pár szó.

A bajai halászlé története

Baja a Duna mellett fekszik, külső területei el is érik a Dunát pl a Türr István-kilátónál és Petőfi-sziget nyaraló-övezeténél (melyek a kedvenc helyeim ma is Baján). Baja egyrészt nyaraló-város, másrészt horgász és hajózó paradicsom, az itt élők így a vizek szerelmesei (többségükben). A XIX. században sem volt ez másként, amikor a bajai halászlé egyik fontos alkotóeleme a gyufatészta kialakult. Ebben az időszakban számtalan úgynevezett molnárhajó járta a Dunát, melyen természetesen bajaiak is szolgáltak. A molnárhajók olyan úszó alkalmatosságok voltak, melyek a folyón haladva szállították a gabonát miközben a víz meghajtó erejét felhasználva lisztté őrölték azt (sajátos úszó malmokként). 

A hajókon dolgozók kevéske fizetésüket nem akarták élelemre költeni, így azt ették munka közben és a hajón lakva, ami adott volt: halat. Abból aztán volt bőven a Dunában és ha fogtak belőle, akkor ingyen ételhet juthattak. Annak érdekében, hogy kalóraidúsabb és változatosabb legyen ételük, azzal gazdagították, ami ugyancsk ingyen volt kéznél: liszttel és abból készített tésztával. 

A Dunából kifogott halat megfőzték, és a halászléjükbe a hajón őrölt lisztből készített gyufatésztát tették, hogy laktatóbb ételhez jussanak. A molnárhajón szolgálók idővel a sajátos receptet Baja-szerte elterjesztették, így néhány évtized alatt a város specialitása lett. (A gyufatészta egyébként könnyen kitalálható módon keresztmetszetéről kapta nevét, mely ugyanúgy négszögéletes mint a gyufáé.)

A bajai halászlé és a szegedi között három fontos különbség is van: 1.a bajai halászléba nem passzirozva kerül a halhús, hanem egészben 2.a bajai halászlevet gyufatésztával fogyasztják 3.a bajai halászléban semmi más nincs csak a hal és a tészta (és természetese hagyma) de semmi más, így "szentségtörés" beletenni egyéb dolgokat (krumplit, paradicsmot .. stb) amit egy igazi bajai sosem tesz.

A bajai halászlé elkészítése

Halhús elkészítésének lépései: Ideális a folyami ponty a bajai halászléhoz. Első lépés a hal-pikkelyezés, majd a has felvágást követően a belsőségek és szilvány eltávolítása. Ezt követi a felirdalás (bemetszések), majd feldarabolás és besózva hűtőbe rakás.

Bajai halászlé:

• Hagyma: négy fő esetén 2 fej (narancsméretű) vöröshagyma apróra vágása szükséges
• Halfejek és halfarkak elhelyezése a bográcsba legalulra (előtte lemosás a sótól), rájuk elhelyezni a derakakat
• Víz ráöntése a bográcsba
• Felrakás a tűzre (innentől 1 óra a főzési idő)
• Párhuazmosan: halászlé tészta felrakása a tűzre (ennek is kb 1 óra a főzési ideje)
• Halászlékocka és sűrítmény alaplé-kiegészítő elkészítése: kisebb lábosban kavargatva kb fél óra a főzési idő.
• Közben, ha elfőtte a habját a halászlé, akkor 2 evőkanál őrölt paprikát lell rászórni a lére.
• Ha másodszor is elfőtte habját, következik a halászlékocka és sűírtmány ráöntés
• Összefőzés addig, amíg a halhús kellő puhaságú nem lesz.  

A fentiek dacára részben bajaiként, részben alföldiként azt mondom: fogyassza mindenki saját ízlése szerint a halászlevet, ahogyan jólesik neki.

Harmat Árpád

A történelemben a legelső harckocsik az első világháborúban bukkantak fel, konkrétan egy 1916-os csatában a a franciaországi Somme folyó mentén. Ezeket a brit hadsereg vetette be a németek ellen 1916 szeptember 16-án Martinpuich és Combles városkák között. Összesen 31 db Mark I tank indult támadásra a jelzett napon és bár sorra elakadtak, meghibásodtak és különösebb fordulatot sem értek el a harcokban, mégis felkeltették a figyelmet egy új fegyvernem iránt. Megkezdődött előbb a francia majd a német harckocsi-program. A második világháborúban, különösen 1941-től, amikor a náci Németország megtámadta a Szovjetuniót, a harckocsik főszerepet kaptak a harcokban. Megszülettek a legendás német nagymacskák: Párduc, Tigris, amire válaszul a szovjet tankprogram is magasabb sebességre kapcsolt (T-34/85, IS-2). A hidegháború időszakára (1945-1990) a többi ország is komoly fejlesztésekbe kezdett.

Napjainkra a harckocsi-fegyvernem válságos időszakába jutott: ugyan folynak fejlesztések és a világ nagyhatalmai jelenleg is komoly összegeket fordítanak a harckocsi állományaik gyarapítására, maga a fegyvernem sokkal hátrébb szorult a katonai prioritások rangsorában. Napjainkra a rakéta-rendszerek, drónok, vadászgépek előkelőbb helyeken szerepelnek. Ugyanakkor a hagyományos háborúk megszálló feladatait még ma is csak harckocsikkal lehet hatékonyan megoldani. Nézzük melyek tehát napjaink legjobb harckocsi-típusai?

1. Merkava V. (Izrael)

Foto: defensmagazine.com

A magyobb harckocsik közé tartozik személyes kedvencem, a Merkava V. mely véleményem szerint jelenleg 2025-ben a legjobb main battle tank. A tömege: 70 tonna mégis képes a 64 km/h sebességre. Érdekessége, hogy a motor elöl helyezkedik el, védve a mögötte lévő küzdőteret, ahol a 4 fős kezelő-személyezeten kívül további hat katona szállítása oldható meg.

2. K2 Black Panther (Dél-Korea)

Foto: defencehub.live

A Dél-koreai hadiipar büszkesége 2014-ben állt hadrendbe. Valamivel kisebb és fürgébb a Merkaváknál: 55 tonna, 70 km/h. Ugyanakkor a lista legmagasabb árfekvésű darabja. 

3. M1A2 Abrams (USA)

Foto: collectionswa.net.au

Az Egyesült Államok hadseregének legjobb harckocsija az M1A2 Abrams. A maga 67 tonnájával a legnagyobb páncélosok közé tartozik, akárcsak a Merkava. Ugyanakkor sok kritika érte a típust az ukrajnai háborúban, miszerint hatalmas a szervíz-igénye, így nagyon drága az üzembentartása.

4. Leopard 2A8 (Németország)

Foto: czdefence.com

Európa egyik legjobb harckocsija a német Rheinmetall által gyártott Leopard 2A8. A korábbi 2A7 -ből a magyar kormány 2018 december 19-én 44 db-ot vásárolt hazánk hadserege számára. (Sajnálatos módon még mindig nem kaptuk meg mindet.) Egy modern tűzrendszerű 62 tonnás és fürge, 68 km/h-ra is képes harckocsiról van szó. 

5. T-90M (Oroszország)

Foto: 19fortyfive.com

A T-90M a legjobb harckocsi típus amit jelenleg az oroszok képesek előállítani (az Armata még mindig a fejlesztési betegségeivel küszködik). A T-90M a "kicsi a bors de erős" tipukus esete: a legkönnyebb és legkisebb az élvonalbeli páncélosok között a maga 46 tonnájával, ám tűzereje és tűzgyorsasága a legjobbak közé sorolja. Majd egy méterrel alacsonyabb nagy riválisánál az Abramsnél de ez egyúttal kisebb célpontá is teszi. A T-90M még 2017-ben jelent meg, továbbfejlesztett toronnyal és egy AZ-185M2 automatikus betöltővel. [Bővebben]

6. Leclerc XLR (Franciaország)

Foto: militaryleak.com

A franciák büszkesége a nevét egy második világháborús francai tábornokról kapta (Philippe de Hautecloque), akinek mozgalmi álneve volt a Leclerc. A Leclerc XLR 1992-ben állt hadrendbe. Különlegessége az automata töltőberendezés így a harckocsi percenként 12 lövésre képes. A könnyű és gyors tanok közé tartozik: alig 56 tonna és képes a 72 km/h sebességre. 

7. Challenger 3. (Egyesült Királyság)

Foto: chip.pl

A 2025-ös évben összesen 147 db Challenger 3 lett megrendelve a Rhenmetallltól a brit hadsereg számára 1,17 milliárd dollárért. Érdekessége az automatikus töltőrendszer új, NATO nyíllövedékekkel. Az 5 kilométeres lőtáv impozáns hatékonyságot ad a harckocsinak.

8. Type 10 (Japán)

Foto: en.wikipedia.org

A japán hadsereg számára 2008-ban lett kifejlesztve a Type 10, melyből 2016-ig 103 db készült. Irányítása és célfelderítő rendszere egyedülállóan fejlett. A kisebb harckocsik közé tartozik (40-48 tonna) és ennek megfelelően gyor is: 70 km/h-ra képes.

9. Type 99 (Kína)

Foto: nationalineterest.org

10. T-80BVM

Foto: shephardmedia.com

A táblázat forrása: nationalinterest.org

Városom és szűkebb hazám, Hódmezővásárhely történelmének egyik legfontosabb eseménye az 1282 -es hód-tavi csata volt, mely az Árpád-kori Magyar Királyság életében is jelentős eseménynek számított. Közel hét és fél évszázada IV. László királyunk ugyanis ebben az összecsapásban verte le a kunok felkelését, és kényszerítette békés letelepedésre őket. Az időszak megőrződött számtalan magyar tájegység és város nevében is (pl. Nagykunság, Kiskunfélegyháza … stb)

A Hód-tavi csatáról 2012 óta minden évben megemlékeznek Hódmezővásárhelyen, színes rendezvények formájában. (Idén 2025 július 26-án a Kossuth téren.) Van is miről emlékezni, hiszen Hód-tavi csata időszaka a középkori Magyar Királyság egyik legszínesebb fejezetét alkotja.

A csata történéseinek emléket állító 2013-as második nagy rendezvényen magam is aktívan vettem részt, szakmai előadást tartva a helyszínen (kivetített képi anyaggal, prezentációval). Az akkori emléknap a csata egyik feltételezett helyszíne közelében került megtartásra (a 47-es út mentén az Állattenyésztési Napok kijelölt területén). Akkoriban hagyományőrző csoportok még elő is adták a csata egy-egy harcát, korhű ruhákban. Hála Sipos Róbert szervezésének és munkájának, az egész rendezvény-sorozat nagy sikerrel zárult.

A történelmi előzmények

A XIII. században az Árpád-házi királyok hatalma már jelentősen meggyengült, ami egyúttal az ország gyengeségét is jelentette. Az uralkodói hatalom alapját jelentő királyi földek aránya például a Szent Istváni időkre jellemző 80% -ról alig 20-25% -ra csökkent. A folyamat katasztrofális hatással volt a középkori magyar állam katonai ütőképességére is, így országunk egyre kiszolgáltatottabbá vált a külső támadásokkal szemben. A királyi birtokok folyamatos fogyásának hátterében egyébként az Árpád-korra jellemző trónharcok álltak, melyek során a hivatalosan regnáló uralkodók folyamatos földadományozásokkal próbálták oldalukra állítani az ellenkirályok által befolyásolt nemeseket. II. András (1205-1235) például már annyira a bárók befolyása alá került, hogy a nemesek mozgalma gond nélkül tudta rákényszeríteni az Aranybulla kiadására, mely nem kis mértékben korlátozta az uralkodói hatalmat és erősítette a nemesség kiváltságait. Fia, IV. Béla ugyan megpróbálkozott a bárok visszaszorításával, de csúfos kudarcot vallott. Ráadásul az ország határainál a magyarokra nézve halálos fenyegetésként megjelentek a tatárok is. IV. Bélának csak a nemesek összefogásával volt esélye szembeszállni a tatár hadakkal, így végül kiegyezett velük.

Kik voltak a kunok?

A tatárok előtt azonban egy másik sztyeppei népesség is felbukkant keleti határainknál, ők voltak a kunok. Ez az etnikum a 7-8. század környékén Ázsia távol keleti vidékein – a mai Kína területén – formálódott önálló néppé.

Elnevezésük az ótörök fakó (kuman) szóból ered, ami valószínűleg a kínaiaknál világosabb bőr-, és hajszínükre utal. Később, 1000 körül a kitajok támadása miatt elindultak Európa felé, és két másik néppel (kipcsakok és újgurok) egyesülve egy majdnem két évszázadon keresztül fennálló törzsszövetséget hoztak létre. Ez a kun birodalom Kínától egészen a Fekete-tengerig terjedt és 1040 – 1220 közt virágzott. A békés éveknek azonban 1220 körül vége szakadt, mert Ázsia belsejében egy Temündzsin nevű mongol hadvezér egyesítette népét és a Dzsingisz kán nevet felvéve megkezdte egész Ázsia meghódítását. Kína és Horezm legyőzése után a mongolok és legfőbb törzsük a tatárok, a kun törzsszövetség és az orosz fejedelmek ellen indultak. A kunok szövetségre léptek az oroszokkal, amit az is segített, hogy a kunok fejedelme (Kötöny) a halicsi orosz fejedelemhez adta leányát. Ám a kun-orosz összefogás nagy vereséget szenvedett a tatároktól 1223 –ban a Kalka folyónál megvívott csatában.

Az ütközet után a kunok nyugat felé menekültek a tatárok elől, és így jutottak a Magyar Királyság határára, ahol bebocsátást kértek. II. András 1227 –ben tárgyalásokba bocsátkozott a kunokkal és egy megállapodást kötött velük: a kunok letelepedhetnek a Magyar Királyság keleti határai mentén – a magyar állam védelmét élvezve – de cserébe meg kell keresztelkedniük. Ezzel létrejött Cumania azaz Kun ország és a Milkói püspökség, mely megkezdte a kunok megtérítését. Az alku megszületése után 12 évvel azonban változott a helyzet: a tatárok a Magyar Királyság megtámadására készültek. 1239 –ben IV. Béla és a Kötöny fejedelem új alkura kényszerültek: ebben arról állapodtak meg, hogy a kunok a Magyar Királyság területén telepednek le, de ennek fejében összefognak a magyarokkal és közösen védik meg Magyarországot a támadó mongol seregekkel szemben.

Kun harcosok

A IV. Béla és Kötöny közti alku egybeesett a magyar király és nemessége közti viszállyal, így a magyar bárók azt hitték, IV. Béla a kunok révén kívánja visszaszorítani hatalmukat. (A kunok csak a királynak esküdtek hűséget, így felhasználhatóak voltak akár a magyar nemességgel szemben is.) Miután a tatárok betörtek az országba és előbb Vereckénél Tomaj Dénes, majd Pest alatt Csák Ugrin kalocsai érsek hadát is megverték, a magyar nemesség a kunok ellen lázította a pesti és budai polgárságot, akik meg is ölték a tatároknak való kémkedéssel gyanúsított Kötöny vezért. A kunok erre válaszul nagy pusztítás közepette kivonultak az országból. A sorsdöntő muhi csatában (1241 április 11) nagy vereséget szenvedett a magyar sereg, így IV. Béla elmenekülése után a tatárok megkezdték az ország feldúlását. A majdnem 2 milliós magyarság egynegyede pusztult el a tatárjárásban. Végül a mongol seregek 1242 márciusában maguktól távoztak Magyarországról. (Egyes vélekedések szerint a tatárok hirtelen hazatérésében Ögödej nagykán halála játszott szerepet, mivel Batu kán aspirált az uralkodói címre (Ögödej testvérének volt a fia) és jelen akart lenni a kánválasztáson, ahol a meghalt nagykán fia volt vetélytársa.)

A tatárok kivonulása után IV. Béla hazatért és megkezdte az újjáépítést, melynek során visszahívta a kunokat, hogy egyrészt az Alföldön letelepítve őket pótolja a tatárjárással elvesztett népességet, másrészt újra ellensúlyozni tudja a magyar bárók hatalmát. A magyarok és kunok közti feszültség azonban újra előtérbe került, ugyanis a kunok ígéretük ellenére nem voltak hajlandóak megkeresztelkedni és lemondani a nomadizálás (vándorlás) szokásáról. IV. Béla mindent megtett a békességért még arra is hajlandó volt, hogy fiát István összeházasítsa a kun fejedelem Szejhán lányával Erzsébettel. (Ebből a frigyből születik majd később IV. László.) Közben az ország anarchiába süllyedt, IV. Béla és fia (a későbbi V. István) közt viszály és polgárháború támadt, ami alatt a bárók egy része valódi kiskirályokká válva óriási tartományokat szerzett és megerősödött. IV. Béla halála után, fia V. István már szinte csak bábkirály lett, a valódi hatalom a kiskirályok kezébe vándorolt.

Ilyen előzmények után került a trónra IV. László, akit a legerősebb bárói szövetség a Kőszegi-Gutkeled-Babonics liga befolyása és irányítása mellett koronáztak meg. Ám az ifjú uralkodó hamarosan szembefordult amagyar kiskirályokkal, és valóságos háborút vívott az ország főnemeseivel. A bárók azonban a pápához fordultak, és bosszúból bepanaszolták királyukat, amiért eltűri a kunok pogány életmódját. III. Miklós pápa ki akarta vizsgálni az ügyet, így Magyarországra küldte Fülöp fermói püspököt, aki helyt adott a magyar nemesek panaszának. Végül az egyház rákényszerítette IV. Lászlót, hogy törvényben kötelezze a kunokat a megtérésre és a keresztény életmód elfogadására.

Az 1279 –es kun törvényeket azonban a kunok elutasították, és amikor azok betartására a magyarok katonailag akarták őket kényszeríteni fellázadtak. A kun felkelés nagyméretűvé vált, és kezdetektől élvezte a Kárpátokban, vagyis a határokon élő kunok támogatását. A harcok során a király a pápai követet fogatta el, és adta át a kunoknak (mert a követ előzetesen kiközösítette) míg az egyház-hű bárók magát a királyt ejtették fogságba.

A Hód-tavi csata

IV. Lászlót azzal a feltétellel engedték szabadon saját bárói, hogy a magyar seregek élére állva leveri édesanyja népének, a kunoknak lázadását és rákényszeríti őket a keresztény életmódra (érvényt szerezve a kun törvényeknek). A király tehát nem tehetett mást, mint hogy beleegyezett a feltételekbe. IV. László a királyi hadakat Váradnál vonta össze, és a magyar csapatok innen indultak meg délre a kun seregek felé. Közben a magyarországi kunok összefogtak a Kárpátokban letelepedett és Oldamír fejedelem vezette kunokkal és Hód-vásárhely térségében egyesültek velük. A magyar és kun seregek végül 1282 nyarán, valamikor augusztus közepe és szeptember eleje közt találkoztak Hód-vásárhely határában. A csata pontos dátuma nem ismert, csak közvetett utalások alapján lehet augusztusi időponttal kalkulálni. (Legtöbbször az augusztus 18 –i időpontot valószínűsítik.) A magyarokat a Borsa nembeli Lóránt nevű magyar előkelő vezette, és a korbeli források alapján tudjuk, hogy a seregben jelentős számban voltak székely és besenyő segédhadak is. A magyar haderő fő erőssége a lovasság volt, míg a kunok seregének leginkább ütőképes részét az íjászok alkották. Maga a csata három napig tartott és összesen négy ütközetből állt: a kunok és magyarok először Hód-mezején csaptak össze, majd a város déli határában a Nagy szigetnek nevezett területen, ezt követte a Hódtó északi partján megvívott ütközet, és végül a mindent eldöntő összecsapás a mártélyi síkon.

Az első két ütközet még kiegyenlített eredményt hozott, hiszen a kun nyílzápor mindent elsöprő ereje ellen semmit nem tehettek a magyarok. (A Nagy sziget elnevezésű területen Farkas Sándor régész a századfordulón nagy mennyiségű nyílhegyet talált, ami arra utal, hogy a második ütközetben teljesedett ki igazán a kun íjászok tudása.) Ám a harmadik napon fordulat történt: az időjárás esősre fordult, és a magas páratartalom miatt a kunok nem tudták hatékonyan bevetni íjászaikat. Ennek eredményeként a Hódtó északi partján megvívott ütközetet már elvesztették, de a visszavonulás során rendezni tudták csapataikat. A döntő összecsapásra a mártélyi síkon került sor. Az esős idő megmaradt azonban, sőt zápor kerekedett így a kun íjászok továbbra sem tudtak hatékonyak lenni. Ellenben a székely-besenyő lovasroham és Borsa Lóránt lándzsás-kardos támadása eldöntötte a csatát. IV. László serege legyőzte a kunokat és egészen a Kárpátokig üldözte csapataikat.

A kun-magyar viszony és IV. László sorsa

IV. László a csata után látszólag elfogadta a bárók befolyását, és hagyta, hogy helyette Kőszegi Iván nádor vezesse az országot. Ennek fejében a nemesek is eltűrték, hogy visszahívja és megbékítse a kunokat. Ettől kezdve a király a kunokkal élte mindennapjait, ami viszont egyre inkább zavarni kezdte a magyar nemeseket. Közben 1285 –ben a tatárok is visszatértek és rövid időre feldúlták az ország keleti területeit (második tatárjárás). Végül IV. Lászlót maguk a kunok ölték meg, ismeretlen okból. A kunok letelepedtek, keresztényekké váltak és az elkövetkező évszázadban fokozatosan beolvadtak a magyarságba.

Harmat Árpád  

Felhasznált irodalom:

• Kristó Gyula: Magyarország története 895-1301. Osiris Kiadó, Budapest, 2003.
• Szerelmei Sámuel: Hód-Mező-Vásárhely története. Hódmezővásárhely, 1900
• Nagy István (főszerk.): Hódmezővásárhely története I. A legrégebbi időktől a polgári forradalomig. Hódmezővásárhely, 1984.

Robert Francis Prevost

Amerikai katolikus pap, Chicago városának püspöke, aki idén szeptemberben lesz 70 esztendős. A bíborosi konklávé 2025 május 8-án választotta meg a Római katolikus anyaszentegyház fejévé. Teológiai és jogi végzettséggel is rendelkezik, amellett hosszú éveket dolgozott misszionáriusként Dél-Amerikában. Egyházi szakértők szerint ő is reformer egyházi vezető Ferenc pápához hasonlóan.

Robert Francis Prevost az első pápa, aki Amerika földjén született. Szülei olasz és francia felmenőkkel rendelkeznek. Egyházi emelkedése a Szent Ágoston rendben kezdődött. Hosszú tanulmányokat is folytatott: van természettudományos (matematikai), teológiai és jogi diplomája is és 5 nyelven beszél folyákonyan a latin mellett (így angolul, spanyolul, olaszul, franciául és portugálul). Nyolc éven keresztül, 2015 és 2023 között dolgozott misszionáriusként és püspökként Peruban.

A Leó nevet XIII. Leó miatt választotta, aki 1878 és 1903 között, 25 éven keresztül vezette az egyházat és a "munkások pápájának" in nevezték, annyira sokat támogatta a szegényebb, munkásrétegeket.

Szent Péter óta ő a 267. pápa. Viharos időkben kezdi meg pontifikátusát, hiszen mind a katolikus egyházat, mind pedig az egész világot konfliktusok tucatjai osztják meg.

Az USA eddigi történetében az egyetlen eset, amikor egy hivatalban lévő elnöknek le kellett mondania hatalmáról 1974-ben fordult elő és Watergate-botrány néven híresült el (utalva arra a washingtoni épületre, ahol az egész elkezdődött). Az ügy főszereplője az Egyesült Államok 37. elnöke, a republikánus Richard Milhous Nixon volt. 

A kép forrása: historytoday.com

Az 1972 nyarán kirobbant Watergate-botrányt a The Washington Post két újságírója Bob Woodward és Carl Bernstein indította el mégpedig leleplező cikkük megjelentetésével (1972 júniusában). A két oknyomozó publicista egy furcsa betörésről írt, melyet a Demokrata Párt washingtoni székházának egyik irodájában követtek el, az úgynevezett Watergate épületben. Az ügyre kezdetben csak kevesek figyeltek fel. 

A közlés szerint a demokrata párt központjába behatoló ismeretlenek lehallgató készülékeket helyeztek el, mégpedig Larry O'Brian demokrata pártelnök irodájában. Az említett politikus ekkoriban Nixon legfőbb politikai riválisának számított. A cikk kiemelte, hogy a helyszínen letartóztatott 5 gyanúsítottról több furcsaság is kiderült, például az, hogy különös kapcsolatokkal rendelkeztek a CIA -val és a Republikánus Párttal.

A kép forrása: historyonthenet.com

Nem sokkal a cikk megjelenése után, az ügy kiszivárogtatásában és részletekbe menő ismertetésében, (sőt bizonyítékok adásában) komoly segítséget nyújtott egy rejtélyes bennfentes, aki csak "mély toroknak" (Deep Throat) nevezte magát. Az eset után 33 évvel derült ki, hogy az informátor Mark Felt volt, az FBI második embere.

Mivel 1972 őszére az egész história országos nyilvánosságot lapott, egyre nagyobb lett a felháborodás, mondhatni országos botránnyá dagadt az ügy. Hamarosan szenátusi bizottság alakult a betörés részleteinek feltárására, majd 1973 januárjában  John J. Sirica főbíró elnökletével  a District of Columbia-i bíróság kezdte meg az ügy hivatalos vizsgálatát.

A nyomozás és a meghallgatások sora 1973 végén már olyan magnófelvételek ügyében zajlott, melyek tisztázhatták, hogy pontosan mely politikusok és vezetők tudtak a betörésről. Ám ekkor Nixon közbelépett és akadályozni kezdte a felvételek átadását. Ekkor már a gyanú kifejezetten az elnök személyére vetült, pláne, mikor kiderült az is, hogy 72 -es kampányán törvénytelen módon finanszírozta. Végül Nixon kénytelen volt átadni a felvételeket, melyek alapján kiderült: igenis tudott a demokrata pártszékházba történő betörésről és a lehallgató készülékek elhelyezéséről, sőt ő maga adott minderre parancsot. Innentől már kettős vád fogalmazódott meg Nixon ellen: a hatalommal visszaélés (lehallgató készülékek elhelyezésére kiadott utasítás) és a törvénytelen kampány-finanszírozás.

Nixon lemond. A kép forrása: npr.org

Lemondására 1974 augusztus 8-án került sor. A botrány annyiban egyedülálló, hogy az USA eddigi 45 elnöke közül egyedül ő kényszerült lemondásra. Tanácsadóit, Haldemant, Ehrlichmant, és Mitchellt összeesküvés, az igazságszolgáltatás akadályozása és hamis vallomás vádjával 2 és fél évtől 8 évig terjedő börtönbüntetésre ítélték. Nixon mentesült az eljárás alól: lemondásával az impeachment megszűnt, utódja, a korábbi alelnök, Gerald R. Ford pedig 1974. szeptember 8-án teljes elnöki kegyelemben részesítette.

A későbbi évtizedek is hoztak azonban újabb botrányokat, ilyen volt 1985-ben az Irángate (titkos fegyverszállítások Iránnak, amiből a nicaraguai ellenforradalmárokat pénzelték), aztán 1998-ban a demokrata Clinton elnök pikáns "kalandjából" keveredett botrány (Clinton viszonya Monica Lewinsky 25 éves gyakornokkal), majd 2013-ban jött a Snowden-ügy (lehallgatási-botrány) és 2017-2021 között Donad Trump számtalan botránya.

A térképek nélkül nem is lehet tanítani kijelentés illetve minek a térképek hisz a tananyag a lényeg álláspont között széles a skála. Valójában azonban egyértelmű a dolog: nagyon is fontosak a térképek a történelemtanításban, mert csak így láthatóak át a hadjáratok, háborús frontok, hajózó-útvonalak, gyarmatrendszerek, országok közti kapcsolatok, szövetségi rendszerek ... stb.

A történelemtanár egyszerre magyaráz el összefüggéseket, ad át műveltségtartalmakat és mutat meg tendenciákat, melyekhez nagyon fontos segítség a térképek alkalmazása. Már az ókori témaköröknél fontos a topográfia, hogy a diák megétrse miért volt fontos például a Hellészpontosz birtoklása, hogyan terjeszkedett az ókori Róma és miként alakult ki a Bizánci Birodalom a Kelet-Római területekből. 

Később a térképek a középkori államok bemutatása miatt fontos, majd a nagy földrajzi felfedezéseknél a hajózó és kereskedelmi útvonalaknál, végül a legnagyobb háborúk tanításánál - napóleoni hadjáratok, első és második világháború - nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a gyerekek megértsék a támadások, offenzívák céljait, eredményeit és a frontok jelentőségét. 

Ha külön a magyar történelmet nézzük: a történelmi Magyar Királyság területváltozásainak nyomonkövetése nyilván csak térképekkel lehetséges, különösen például a Hunyadiak hadjáratainál, a három részre szakadás időszakában, a Habsburgok hadjárataiban, végül a XX. század háborúiban is többök közt Trianon kapcsán. 

Ha a történelmet tanító pedagógus sikeresen láttatja hazánk korszakait például a térképekkel, akkor a diákok erősebb kapcsolatba kerülhetnek hazájuk sikeres és válságos időszakaival. 

A poszt szerzőjéről készült rajz egy ötödikes tanulótól:

Közép és emelt szint történelem (forrás)

***

A kép forrása: file25/wikilemdia.org

Árpád fejedelem, Álmos fia 845 körül született a Turul nemzettségben, a magyar törzsek sztyeppei vándorlásának időszakában. Édesanyjának neve sajnos ugyanúgy nem maradt fenn, mint feleségének kiléte, akitől fiai születtek (vagy esetleges testvéreinek neve). Bizánci források szerint - VII. Kontantinosz császár által hátrahagyott iratok tanúsága alapján - 893-ban lett a magyarok nagy-fejedelme mégpedig a velünk szövetségben álló kazárok javaslatára. A döntést elfogadta Álmos is (megtartva gyula tisztséget) és segítve a folyamatot, hogy fia átvegye Levedi helyét. (Korábban a sztyeppei nomadizálás éveiben Levedit tekintették a legrangosabb törzsfőnek.) Álmos és Árpád azonban a Képes Króniak szerint csak néhány évig vezethették közösen a magyar törzseket, mert 895-ben a honfoglalás során (két évvel Árpád Ungváron történő fejedelemmé választását követően) elhunyt a Kárpátok hegyláncai között vélhetően Erdélyben. Árpád innentől egyedül állt a magyarság élén és az ő vezetésével indult meg a magyar törzsek Kárpát-medencébe vándorlása számtalan hágón keresztül. Kurszán állt közvetlenül Árpád mellett a rangsorban, de pontos méltósága, tisztsége me sem tisztázott. Az viszont tény, hogy kiemelkedő befolyással bírt és jelentős szereppel a hadvezetésben is. 

Az eddig leírtak azonban eltérő módon jelennek meg őstörténettel foglalkozó történészeinknél: Róna-Tas András, Kristó Gyula, Győrffy György és Tóth Sándor László is másként, sőt más időpontban és más tisztségeket említve ír Árpádról, így végül is fejedelemmé választásának éve illetve pontos méltósága is kérdéses (Árpádnál a kende, a gyula és a két tisztség összevonása is lehetséges).

Munkácsy Mihály képe. Forrás: LINK

Ami azonban bizonyos, hogy Árpád vezette a honfoglaló magyar törzseket a Kárpátok hágóin keresztül - a Vereckei-hágó, Uzsoki-hágó, Tatár-hágó, Radnai-hágó, Borgói-hágó, Békás-szoros, Ojtozi-szoros, Bodzai-szoros átkelésein - az alföld területeire. Akkoriban a Kárpát-medence mindent megtestesített, ami az ősmagyarok számára fontos volt, vagyis bővizű folyókat, gazdag legelőket, végtelen pusztákat a nomadizáláshoz és körben védelmet szolgáló hegyeket. Maga lehetett a kánaán, nem véletlen, hogy tudatosan, vagyis előre megtervezett módon és a területet már évtizedek óta alaposan feltérképezve érkeztünk ide. Az alföld elfoglalása - mivel nem tartozott egyetlen környékbeli államhoz sem - könnyen ment, viszont a frank hűbérben létező Dunántúl és a morva - frank Felvidék megkaparintása már nehézkesebb módon és csak később sikerült (900-902).

Honfoglaló népünk létszámáról megint csak becsléseink vannak csupán: a 200 ezer és az 500 ezer közti tartományt valószínűsítve a különböző történész-munkákban. Az első komolyabban vehető forrásadatok a tartárjárás megelőző évekből (1240 körül) már kétmilliós magyarságról írnak, de ez 340 évvel későbbi adat sajnos.

Árpád öt fiút nemzett (Levente, Tarhos, Üllő, Jutas, Zsolt), akik közül Zsolt ága emelkedett ki, hiszen az ő fia, Taksony lett később az Árpád-ház leszármazási sorának kiindulópontja és közös őse. (Taksony fia Géza, annak fia pedig államalapító királyunk: Szent István.)

Árpád fejedelem törzse és nemzettsége Esztergom környékét választotta szállásterületéül, míg a többi törzs a Kárpát-medence egészét felhasználva telepedett meg, a Keleti-Kárpátok hegyeitől egészen a nyugati Alpokig elterülve. A törzsek között csupán laza kapcsolat lehetett, vagyis Árpád nem egy központosított entitás felett uralkodott sőt ez a fajta partikularitás még nagyon sokáig megmaradt népünknél. (Száz esztendővel később, Szent István fogja csak felszámolni a törzsi berendezkedést és központosítani a megszülető magyar államot.)

Árpád utódainak családfája. Forrás: mek.oszk.hu

István koráig a magyar törzsi vezetők és nemzettségfők maguk dönthettek szinte mindenben, ők igazgatták területeiket, miközben maguk ítélkeztek saját belső ügyeikben. Mindezek mellett az egyes magyar törzsek önálló kalandozásokat folytathattak, saját útvonalakon haladva és megtartva, felhasználva a megszerzett zsákmányt. (A kalandozásoknak, majd sokkal később, 970-ben szakad vége.)

Árpád legfőbb gondjait alighanem a megtelepedés, a frankokkal, morvákkal, bolgárokkal való fegyveres súrlódások - összetűzések problémája és fiainak nevelése, utódlási sorának kialakítása jelentette. Gondoskodnia kellett saját törzsének jólétéről és a törzsi vezetők közti viszony stabilitásáról is. Mindehhez jött a külső fenyegetések jelentette veszély is, hiszen ősi ellenségeink a besenyők a keleti határainkat, a bolgárok a déli végeket, a frankok - morvák - németek pedig nyugati széleinket fenyegették. Ezek közül a németek támadása hozott konkrét válságot, hiszen 907-ben IV. (Gyermek) Lajos több tízezres sereggel indultak meg ellenünk.

A pozsonyi csatában Liutpold bajor őrgróf és a Theotmár salzburgi érsek vezette német haderő a magyar törzsszövetség felszámolására és népünk elűzésére érkezett. A csatában azonban a magyarok győztek, amivel bizonyították életképességünket és létjogosultságunkat Európában. (A következő nyugatról érkező támadás csak 1030-ban indult ellenünk.)

A pozsonyi csata

A győzelem hatalmas diadalt jelentett, ám nem tudjuk, hogy ezt Árpádnak köszönhetjük e. Anonymus (aki III. Béla jegyzője volt) Árpád halálának évét 907-re teszi, vagyis épp a csata évére, így lehetséges hogy ő vezette erőinket és elesett a küzdelemben. Mások szerint a csata után hunyt el természetese halállal.

Árpád halála után nem szűnt meg a Turul-nemzettség vezető szerepe a magyarság élén, hiszen öt fia révén folytatódott a dinasztia uralkodói befolyása. Az alábbi családfa mutatja meg, milyen módon:

Árpád fejedelem volt a magyar történelem első nagy alakja és egyben nemzeti királydinasztiánk névadója is. Árpád napján nem is lehetne méltóbban emlékezni rá, mint életútjának felidézésével. (3130/94)

Harmat Árpád

Felhasznált és ajánlott irodalom:

• Tóth Sándor László: Levédiától a Kárpát-medencéig. Kiadta: JATE, Szeged, 1998
• Róna-Tas András: Kis magyar őstörténet. Balassi Kiadó, BP., 2007
• Györffy György: Krónikáink és a magyar őstörténet. Balassi Kiadó, Bp., 1993
• Kristó Gyula: Magyarország története 895-1301. Osiris Kiadó, Bp., 2003
• Vékony Gábor: Magyar őstörténet - Magyar honfoglalás. Nap Kiadó, Bp., 2002.